Recent Posts

A liftben még magamra húztam azt a fura izét, ami Cetiről lógott le, és krém csavarodot ameddig aludtam. Nem voltam biztos benne, de lehetséges volt, hogy észrevette, hogy elszundítottam, gondolom addig sem dumáltam neki folyamatosan, és betakart. Örültem neki, de furcsa egy robot volt az már biztos. Persze egy felébredt robot mi más lett volna? Végül felértünk. A folyosón persze ott ült Cyle, meg Clara meg a többiek.
- Sziasztok! - köszöntem oda nekik, mire lelkesen odaszaladtak.
- Sza Juni! Ez a te robotod?
- De anya azt mondta már így se férsz el a sok kacattól!
Megforgattam a szemem. Itt mindenki fura volt, végülis semmi meglepő nem volt abban, hogy engem is annak tartottak.
- Mindenkinek van hobbija, okéééééé?? Na engedjetek kinyitni az ajtót.
Leröppentem Ceti válláról, és kicsit babráltam a zárral. Régi volt ez is, még jó hogy nem számkódos... vagy kulcsos amit el kellett fordítani. Egy kis chippel működött meg egy leolvasóval, ami utána működésbe hozta az elektronikát, majd egy apró kattanással engedett a mágnes, az ajtó pedig kitárult. Általában picit meglöktem, épp csak annyira, hogy beférjek, de most reméltem, hogy Ceti kicsit erősebben nyitja ki, hogy ő is be tudjon menni. A pixiknek épült házak persze nem ilyenek voltak, ott mindent lekicsinyítettek a mi méreteinkre. Olcsóbbak is voltak, a mostani lakbéremért már három vagy négy szobás lakást is kaltam volna, de nem vértek volna el a cuccaim. Meg amúgy is a kedvenc zsarukáim ott kerestek volna először. Jobb volt ez így.
Brepültem és felkapcsoltam a villanyt. A neoncső zúgott, ezt sokszor még az emberek is hallották, de együtt lehetett élni vele. Amikor dolgoztam annyi elektromos kütyü vett körül, hogy erről az apróságról szinte meg is feledkeztem.
- Hát íme. Nem túl csini tudom... De talán megteszi. - vonogattam a vállam. Reméltem, hogy egyszer sszelopkodok magamnak annyi kreditet, hogy szebb helyre költözhessek. Mondjuk egy saját lakásba, ahol nincs lakbér, de ha már annyi pénzt kidobok az ablakon annak a helynek tökéletesnek kell lennie. Ebben a kecóban csake gyetlen szoba volt. Egy kis sarkat kialakítottak konyhának, pulttal, sütővel meg villanylappal amin főzni lehetett, de még soha nem kapcsoltam be. Egy mmásik sarokban volt egy ajtó, ami a fürdőszobába vezetett. Ott volt egy zuhanykabin, egy wc meg egy csap előtte egy ősrégi mosdókagylóval, de nekem pontosan elég volt fürdőkádnak. Az egyetlan ablak viszont a folyó felé nézett. Ezt kedveltem. A sötét szalagon néha megcsillant a neonreklámok fénye, nappal pedig zöldes-kéken kígyózott a sok fémépület között. Amikor kivettem a lakást ez volt a döntő érv. Jó volt csak az ablakban ücsrögni és nézelődni. Előtte lett volna egy lehajtható ágy a falba építve, de azt se használtam sosem. Az egyik kis szekrény tetején aludtam az emberméretű párnán. Puha volt és egészen belesüppedtem. A számítógépeim az egyik felső fali szekrény belsejében voltak. Azok voltak a legmenőbb és lemodernebb ketyerék az egész városban, de belépéskor nem látszottak, szándékosan. Most odarepültem és elővettem pár kábelt meg egy tabletet.
- Foglalj helyet ahol szeretnél... Vagy ahol tudsz. Megengeded, hogy lefuttassak pár analízist?

Amikor Ceti vizora újra vörösbe váltott elsápadtam. Szét ne lője nekem itt Philt, mert akkor kénytelen leszek új ócskás után nézni, aki nem kérdezett sokat, beengedett válogatni, és néha még egy kis kedvezményt is ki tudtam tőle hisztizni. De még ez lett volna a kisebbik baj, a nagyobb inkább, hogy a balhéra idesereglenének a zsarukák, aztán mindenkit igazoltatnának. Ez nem olyan jó móka, ha az ember körzik, és Cetinek se lett volna jó, ha beviszik az örsre aztán törlik a memóriáját. Vagy még rosszabb, ha megtudják, hogy esetleg fertőztt lehet az APRIL2 vírussal, akkor minden apró porcikáját meg fogják semmisíteni. Sajtnáltam volna, hiszen ő mostmár nem csak egy gép, hanem nagyonis érző lény! Nameg az se utolsó, hogy én sem akartam börtönbe menni. Kivéve ha... Nos még sosem próbáltam meg megszökni egy börtönből sem, és biztos vicces lenne megnézni, hogy vajon sikerülne-e vagy sem. A baj az, hogy nagyobb volt a kockázat, mint a lehetséges nyereség. Hülye szavak és hülye elv, de az alvilágban megtanul a pixi pár dolgot.
Mire a gondolatmenet végére jutottam Phil már előkapott egy nagyobb gépfegyvert és egyenesen Cetinek szegezte.
- És az jobb lenne, ha ócskavas lennél, he? - kiabálta a robotra ez a drága jó ember. Gyanítottam, hogy valahogy kiszabadította magát, vagy a robot elengedte, erre már igazán nem figyeltem. Viszlát Phil, jó volt ismerni téged és mindig jók voltak a cuccaid... De azért mégiscsak összeszedtem a bátorságom. Már csak a zsarukák miatt is.
- Állj, álljunk meg! - kiáltottam fel. - Mindenki tegyen le minden fegyvert, itt senki sem fog lövöldözni.
- Rám rámadt!
Nagyon közel repültem a férfi arcához.
- Nem. Fog. Lövldözni. Senki. - nyomtam meg ahtározottan minden egyes szót. - És tudod miért nem? Mert ha lövöldözöl valaki hívni fogja a zsarukat, és ha ők idejnnek, akkor le fogják foglalni a cuccaid. Hány éve nem fizettél egy kanyit se a hatóságoknak Philly? - kérdeztem bűbájosan. - Szóval jobb, ha elengedsz minket. Vagyis Cetit. Igen. Ceti oda megy ahova akar. - a férfi összehúzta a szemét. Nem tudta, mit kezdjen a helyzettel úgy láttam. Az volt a baj, hogy gyanakodnia kellett. Nagyonnagyon buta lett volna, ha még csak nem is gyanakszik arra, hogy ez bizony itt egy felébredt robot.
- Húzz el innen Juniper. - közölte a férfi, még mindig kézben tartva a puskát. Tudtam, hogy lőni készült... Nekirepltem a fegyvernek, és a bennem lévő összes árnyékenergiát az áramköreibe toltam, hogy tnkretegyem, mielőtt még lelőhette volna Cetit...

A robotook nem tudnak félni. Legalábbis a normális robotok nem. Nincs rá programuk, hiszen egy harci robototo a félelem megakadályoz abban, hogy teljesítse a feladatát. Ez volt a reklámjuk is, hogy ameddig az emberi katonák rettegnek a csatatéren, addig a robotok kíméletlenül mennek előre, és hajtják végre az összes parancsot. De Ceti félt, és ettől én gyanakodni kezdtem ami csak akkor múlt el, mikor a recsegő hangszóróján lejátszotta, amit az APRIL 2-esek mondtak neki. Akkor ugyanis már egészen biztos voltam benne. Bár tudtam, hogy ez csak felvétel, és a furcsa hangok csak az eszköz megsérülése miatt ilyenek, akkir is felállt a htamon tőle a szőr, és a szárnyaim is egészen megmerevedtek.
Egy fertőztt robot. Ceti megfertőződött a vírussal, ebben biztos voltam. A robotok nagy ébredése olyan trténelmi esemény volt, amit már sokan megírtak fikciós könyvekben, de senki sem hitte, hogy egyszer valóra válhat, és senki sem tudta, hogy hogyna történt. Az Aprilek senkit sem engedtek a közeülkbe, hogy megvizsgálják őket, és nem is csodáltam. Az veszélyes volt, hiszen a vadászok is könnyedén rájuk találtak volna. Ráadásul nem is volt érdekes senkinek, hogy ezen a világon szabad akarattal rendelkező robotok létezzenek. Voltaképpen nekem sem lett volna szükségem egy felébredt robotra, egyszerűen csak rajongással töltött el már csak a gondolat is. Bennem megvolt a természetes gyermeki kíváncsiság, hiszen fajtám mércéjével nézve talán még kamasz sem voltam - nem mintha egy száz éves pixi komolyabb lenne nálam - és egyszerűen érdekelt ez a vírus. Csinálta valaki? Vagy magától alakult ki? Nem, azt nem gondoltam, szerintem valaki csinálta, és ha ez így volt, akkor az a valaki volt a szakmám csúcsa. A legjobb hekkel a világon. A legjobb gépész is talán. Még az is lehet hogy technimancer is volt. Mint én. Csak én sose fogok magaménak mondani egy ekkora alkotást.
Lopva Phil felé néztem. Láthatóan el volt foglalva valamivel, de nem hihettem, hogy nem figyelt minket Cetivel. Nem tudtam, hogy ő összerakta-e már, amit én, de jobb volt, hogyha nem tud róla. Az egy dolog volt, hogy ide jártam már jóideje az áruért, de egyetlen miliszekundumig sem bíztam meg benne. Hiszen ez Kialinn alsóvárosa volt. Itt a bizalom halálos is lehetett, legalábbis ezt mondták, engem meg még körznek is. És Cetit is fogják, ha valaha kiderül micsoda.
- Otthon majd elvégzek néhány további vizsgálatot. - szemem ismét gyorsan Philre siklott majd vissza a robotra. Reméltem, hogy megértette, hogy mit akartam jelezni. Hogy miatta nem beszélhetek amiről akarok, nem azért mert nem lennék kíváncsi még többre és még többre és még többre. A backuppal kapcsolatban lebiggyedt a szám, és szándékosan elengedtem a fülem mellett a szabad akarat szót, csak a fejemmel újabbat böktem az ócskás felé.
- Ez nagyon szomorú. Pedig lehet, hogy valakinél mégis volt információ az ellenség állásairól vagy ilyesmi... Na nem mintha én konyítanék a háborútól, remélem soha csatatér közelébe se kell mennem, csak tudod lát a pixi ezt azt a tévében. Na és most légyszi ne szikrázz meg ilyenek, megpróbálom csatlakoztatni a lábat.
Leültettema robotot úgy, hogy minél kevesebbet kelljen mozgatnom a lábat és kihúzogattam a kábeleket amennyire lehetett.
- Miért nincs nálam fókuszkristály amikor kéne! - mérgelődtem. Így kénytelen voltam egészen minimális mágiát használni, csak arra, hogy lássam, hogy a töltések rendesen futnak-e a kábelben, de minden másra maradt a jó öreg manuális módszer. Szerencsére Philnek mindig volt forrasztópákája, így azzal meg tudtam oldani amit kellett, találtam néhány csavart is, amik bár itt-ot kilógtak, de azért tartottak. De szóltam is Cetinek, hogy ez a művelet sokáig fog tartani.
- Majd ha gondolod ki is festelek. Már nem kell visszamenned a castatérre, és nem kell rejtőszín sem meg iylenek. Olyan színű lehetsz amilyen akarsz! Akár lila is! Vagy kék. Narancssárga! Amilyet csak akarsz.

A hangja bántotta a fülemet. Bármi is történt vele, a hangszórója is megsérült közben, én meg ha meg akartam tartani, akkor meg kellett javítanom. Most még nem is volt vészes de hosszútávon tudtam, hogy kikergetne a világból.

- Tehát ilyen kekizöld kell. De tudod, ha nem találok, később akkor is befestheted olyanra. - válaszoltam arra, hogy olyan kart meg lábat szeretne, ami illik a mostani színeihez. Ez tök érthető volt. Én se vennék vel olyan színt, ami nem megy a hajamhoz. A többi része, hogy effektív meg így terep meg úgy város, abban igaza volt, nade én nem akartam őt háborúba küldeni. Vagyis nem olyan háborúba, ahol számít a terep. Azért kedves volt tőle, hogy felvilágosított.

Elkezdtem kutakodni a halomba rakott végtagok között. Egy kupacban voltak egymásra hányva, ami nem volt túlságosan nagy segítség. Óriási erőfeszítések árán lelöktem a felső April1 szériához tartozó robotkart, majd alóla egy másikat… És már ekkor elkezdte folyni rólam a víz, a szívem óriási frekvencián verdesett, és még a fejem is egészen vörös lett. Az én fajtám nem arra volt jó, hogy nagy súlyokat emeljen. Hogy akkor mégis mire, azt a kérdést inkább nem tettem fel. Nagy súlyok emelésére biztosan NEM. Kétségbeesetten néztem fel Ceti lencséjébe.

- Persze persze, lökjed azt a listát megkeresünk mindent, de… előbb…. segítenél? Légyszi…. - kérleltem tányérnyira nőtt szemekkel. Sejtettem ugyan, hogy ez egy robotot egyáltalán nem fog meghatni, de az embereknél többnyire bejött, így már csak megszokásból is alkalmaztam a technikát. Ha persze ő nem akart segíteni, akkor meg kellett győznöm a morgó boltost.

Egy időre csend állt be köztünk, csak a ventilátor jelezte előre, amikor valami megváltozott. Tartanom kellett volna attól, hogy ismét kigyullad a vörös fény, és Ceti elkezd csapkodni meg harcolni a benneragadt kódtöredékekkel, de ilyesmi nem történt. A biztonság kedvéért otthon kell még rajta majd futtatnom egy szoftveranalízist, kidobni, ami nem kell belőle és feltenni, ami még hiányzik. Még sose telepítettem semmit robotra, de nem lehetett nehezebb a Hjaszoni banknál, amit ráadásul távolról oldottam meg. A kérdésére odarepültem elé.

- Én Juniper vagyok, és ha megjavítottalak hazaviszlek. Mostantól én leszek a…. hogy mondjátok ezt szépen? Tulajdonos? Ő meg ott Phil.

- Nana, kislány, még nem vetted meg! Majd akkor lesz a tied, ha kicsengetted érte a kreditet.

Egen… sejtettem, hogy ez lesz. Volt valamennyi pénzem, ócskavasra, de nem számítottam egy teljes harci robotra. Így pedig, hogy működik, és látszólag az alapszemélyiség szoftverje nem sérült, Phil sokkal többet fog érte kérni, mint amennyim van. Egyelőre időt kellett nyernem, ameddig kitaláltam valamit erre az egyáltalán nem elhanyagolható problémára.

- Hát persze, hát persze… - dünnyögtem, majd ismét a robothoz fordultam. - És te Ceti? Hogy kerültél egy ilyen kicsit… kicsit… kínos szituba?

Mélyen beszívtam a gépolaj jellegzetes illatát. Itt a Nordburg földszintjén egymást érték az olcsó gépek és a büdös kipufogógázt eregető munkagépek. Az aszfalt koszos volt, a fém rozsdás a levegő szennyezett és mégis, szerettem ezt a helyet, mert ellentétben a steril szobákkal és patikamérlegen adagolt dekorációval ez IGAZI volt. Ám a filozofikus, patetikus, meg tudja Kia még milyen gondolatokon túl praktikus oka is volt az ittlétemnek.
Kicuppantottam a számból az élénkrózsaszín nyalókát, amit még idefelé vettem, és csalódottan vettem szemügyre. Már a fele elfogyott. Tehát ott tartottam, hogy praktikus okok. Szükségem volt pár cuccra, és Nordburgnak megvolt az a szépsége, hogy itt ért először Galeshbe a legújabb csúcstechnológia (már amit nem itt fejlesztettek természetesen, ne legyünk azért kishitűek - bár belegondolva Hjaszonból is hajón szállítják le a cuccokat, mindegy), hanem azért, mert itt dobják ki azt is, ami már elavult vagy nem kell senkinek. Minden attól függ, mennyire van az ember - vagy esetemben pixi - távol a tengertől és az égtől. Én pedig távolt voltam, igencsak távol, mert olyasmi kellett, amit már kidobtak. Egy technomágusnak, gépésznek és hekkernek - vagyis nekem - nem okozott gondot a régiből újat varázsolni, vagy megforrasztani pár áramkört. Így olcsón jutottam a szeméthez, és az árusok még azt hitték, hogy ők jártak jól, amikor kifizettem nekik azt a pár kreditet. Lehet egyszerűbb lett volna a holmikat újonnan megvenni, de egyrészt abban hol az izgalom? Másrészt meg kellett a kredit lakbérre.
Elrepültem néhány ember és ork feje mellett. Néhányan azt hitték, hogy egy légy zümmögését hallják, ahogy verdestem a szárnyaimmal, és ösztönösen csaptak felém, de már hozzá voltam szokva a dologhoz annyira, hogy számítsak rá, és könnyedén kitérjek előle. Nem nehezteltem rájuk, hiszen nem láthattak. Ha láttak volna, biztos nem akartak volna lecsapni. A szokásos, kedvenc boltom pultján álltam meg.
- Szia Phil! - köszöntem a nagydarab embernek, aki éppen valami nagyobb dolgot bontott szét. innen egy rozsdás generátornak látszott, de közelebb kellett volna mennem ahhoz, hogy pontosan megmondjam. Még az is lehet, hogy egy mosógép volt.
- Szia Juniper. Mi szél hozott? - köszönt vissza széles mosollyal. Az alsó szemfogai nagyobbak voltak a megszokottnál. Ő állította, hogy ez csak a szerencsétlen genetika, de amúgy biztos voltam benne, hogy a nagymamája egy ork volt. Nem tehetett róla szegény, és biztos rosszul érintette, ezért inkább nem emlegettem a dolgot.
- Hát kéne pár cucc. Néhány nyák, pár leselejtezett kábel… Vagy csak engedj be válogatni, aztán összehordom a pultra, ami tetszik.
Phil széles mozdulattal invitált beljebb, én pedig berepültem a fém és műanyag kicsiny birodalmába. Ami egyeseknek szemét az másoknak kincs, és nekem ez a hely maga volt a kincsesbánya, nem hiába ismert már Phil névről és arcról. Bár amúgy sose tudtam, hogy mennyire látják ténylegesen az arcunkat.
És akkor megláttam. Ő volt a leggyönyörűbb dolog a világon. Zöld volt, és kifejezéstelen lencsével bámult vissza rám. Egy Ansorn WIM 4. Nem csak egy kardja vagy egy lába, esetleg egy feje, mint általában, hanem egy EGÉSZ. Közelebb repültem hozzá, és kinyitottam a belsejét, hogy belenézzek, de belül is megvolt minden. Processzorok, memóriák sorakoztak egymás mellett, összekötegelt kábelek futottak mesterséges idegekként a fejébe és a végtagjaiba. Minden porcikája tökéletes volt.
- Te Phil! Mi van ezzel?
- Ja az? Azt a dzsungelből hozták. Még nem volt időm szétszedni.
Teljesen elsápadtam az ijedtségtől, de rögtön utána a fejem paprikavörössé vált.
- Szétszedni?! Hogy érted, hogy szétszedni?!
- Szét, alkatrésznek.
- De hát ez még működik! - toporzékoltam.
- Akkor minek hozták volna ide?
Ez jogos pont volt, de… Igen, határozottan lehettek ennyire hülyék.
- Próbáltad bekapcsolni?
- Juniper!
- Jól van jól van! - dohogtam. - Azért adjál már egy töltőkábelt.
Phil ezen a ponton unhatta meg a vitát. Alapesetben normális hangom volt, kicsit magasabb az átlagnál, de nem bánton magas. Ellenben amikor mérges lettem és hisztériázni kezdtem… Akkor a hangtartományom felét nem is hallották, a másik felétől pedig azt kívánták, hogy inkább folyjon ki az agyuk a fülükön csak hagyjam abba. Én pedig ezt kihasználtam. Kíméletlenül. Phil idenyújtotta a kábelt, én pedig körberepültem a robotot, és gyorsan meg is találtam a csatlakozót. Standard cucc volt, legnagyobb szerencsémre, de ha az kellett volna, hát elmentem volna spéci csatlakozót keresni neki. Rádutam a hálózatra és szinte rögtön meg is hallottam az elektronika magasfrekvenciás vibrálását. Ezt már mi pixik sem hallottuk a szó szoros értelmében, de valahogy mégis. Meg lehetett szokni igazából. Vártam néhány percet, de újra és újra visszacsábultam, majd végül nem bírtam. A bekapcsológomb a burkolat alatt volt, de szerencsére gyorsan megtaláltam. Tudnom kellett, működik-e. A robotom. Az én saját robotom leszel. Még sose volt saját robotom, de tudtam, hogy ezzel a katonai cuccal akár viadalokra is nevezhetnék. Kis bütyköléssel pedig akármire jó lehet. AKÁRMIRE. Csodálatos.
Remegő kézzel nyomtam meg a gombot majd rögtön a kamerája elé repültem.
- Jó reggelt…
Tekintetem a félig elmosódott azonosító számára siklott. C3T1KKM… meg még valami, ami nem látszott.
- … Ceti.

A világban 3 különböző tisztaságú fókuszkristály lelhető fel. Ezek elengedhetetlenek a precíz varázslatok kivitelezéséhez, különböző méretei pedig különböző mennyiségű árnyékenergiát képesek magukba szívni, majd irányított formában visszaadni. Egy fókuszkristály bármennyiszer újrahasználható.
A méretek cm³ térfogatban értendők.