|
|
Dokkok
Feb 16, 2019 13:50:15 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Feb 16, 2019 13:50:15 GMT 3.5
Kételkedtem benne, hogy életben találjuk még a pasast, de azért sikerül meglepnie. Még néhány szót is tudunk vele váltani, meg persze a stukiját lenyúlni, mert arra úgy csap le ez a kölyök, apám... Mint a dögkeselyű. Na nem mondom, talán én is megrövidítettem volna a cuccal, ha tudom, hogy halott. De egyelőre még nem tudtuk. És abból kiindulva, hogy ha az én stukim nyúlnák le, én rögtön torokra ugranék, nem akartam még. Ennyi jóérzés azért szorult belém valahogyan.
- Na jó. - adom be a derekam, mert most valóban nincs időnk kórházba szambázni. Azért arról meggyőződöm, hogy esetleg én, a minimális orvosi szaktudásommal, ami jóanyámról ragadt rám, esetleg be tudom-e kötözni valamennyire, hogy egy darabon kitarthasson.
- Nagy árat fizettél a csencselésért, de ha megmondod, hova kellett volna vidd a kis picsát, akkor kisegítünk. - Az majd még elválik ugyan, hogy tulajdonképp a nyakcsigolyái diszlokálásával, vagy pár méter szövettel körbetekerve... De ahogy elnézem, meg ahogy a szavaiból hallom, neki már ez is édesmindegy.
Hacsak nem azért akarja kinyiratni magát most, mert a képünkbe akar hazudni, és inkább most döglik bele, mint később, mikor már az is idegesít bennünket, hogy hajkurászhatjuk. De amúgy is kétséges, hogy jó lesz-e a nyom bármire is. Még meg kell tudnunk, hogy lenne-e egyáltalán értelme arrafelé menekülni a nyomorultjának, amerre amúgy is vitték volna.
|
|
|
|
Dokkok
Jan 29, 2019 19:19:48 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Jan 29, 2019 19:19:48 GMT 3.5
Az én kis ribancom? Az... ÉN... kis ribancom?!
Elhessegetem a feldúlt kérdést, bújjon vissza az elmém mélyére, ahonnét jött is. Most nem ennek van itt a helye, hanem a hideg fejnek, amit szerencsesüti társamtól is elvárok.
Mondja még tovább a magáét, a fontos infókat elraktározom, bár túl sokkal több konklúziót nem vont le az enyémeknél. De legalább hangyányival jobban tudjuk, mivel is állunk szemben. Valami olyannal, ami vagy fel sem tudja mérni, hogy öl, életeket olt ki, embereket vesz el a családjaiktól, visszafordíthatatlanul... (Bár nem mintha ez engem meg szokott volna hatni egyébként) Vagy kedvét is leli benne. (Ahogy én, szintén) Nem is tudom, melyik a rosszabb. Mármint hogy ő vagy én. Lehet, hogy le is pacsizhatnék vele, és megihatnánk valami lőrét, mielőtt visszaviszem a ványadt boszorkához. Szédülten legalább tuti veszteg maradna.
Kíváncsian várom, hogy alkalmi társam előadja a nagyszerű ötletét, de úgy tűnik, hogy ha elpatkolok, azt tudatlanul teszem majd meg. Nem folytatja a gondolatmenetet. Mondjuk, ha akarná se tudná valószínűleg, mert amit fellelünk barátságos és céltalan battyogásunk közben, az sok jót nem ígérget.
- Talán nincs is olyan messze. - jelzem neki, hogy fedezzen (hülye vagyok, hogy egy idegenre bízom a hátam, tudom - de a szükség nagy úr), míg megvizslatom a sebet. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire friss a vér körülötte, másrészt meg arra, hogy mi üthette rajta. Kétlem, hogy aki ekkora erő birtokában van, az fegyverhez nyúlna. Maximum ha elfáradt a kicsike. Viszont ha golyó lyuggatta ki a pasast, akkor azt is meg kell fontolni, hogy valóban jó nyomon vagyunk-e egyáltalán. Attól eltekintve, hogy legalább a morcos és rendkívül félelmesztő robotok nincsenek a seggünkben.
|
|
|
|
Dokkok
Jan 4, 2019 17:47:56 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Jan 4, 2019 17:47:56 GMT 3.5
Nem örülök neki, hogy ennyire be akar vágódni a sűrűbe, szó szerint. Ránk, vagy legalábbis magára vonva a figyelmet. Nem biztos, hogy ha körbesunnyogunk, akkor nem vettek volna észre, és ha észrevesznek, szívélyes lett volna a fogadtatás ugyan, de a közéjük vonulás és faggatózás gondolatára összeszorul az állkapcsom. Remélhetőleg valami nem túl átlátszó dumával állít eléjük. Nem esne nehezemre akkor sorsára hagyni, legalábbis ami a nemlétező érzelmeim meg lelkiismeretem illeti. Az, hogy mennyire rontja az esélyeim a kis akciójával a küldetés teljesítése szempontjából... Kicsit olyan érzés, mintha egy dobókockára bíznám. Nem szeretem ezt az érzést, a tutit szeretem.
Kikémlelek a fedezék mögül. Mutatnak neki valamit a tableten. Eszerint valamennyire sikerrel jár. Ahhoz képest legalábbis biztosan, hogy fekhetne már a földön is, pépes szilánkokká lőtt fejjel.
Azazonban elég aggasztó, hogy nem is olyan sokkal távolabb viszik a hullát. Sem a rengeteg karabélygolyó ütötte lyuk. Meg az a felirat sem, amin akárhogy töröma fejem, valahogy nem áll össze, mit akar jelenteni. Kár, hogy az agyam emberi, es nem rendelkezik végtelen memóriával, kódfejtő szoftverrel... Ezt a csorbát próbálom köszörülni (bár nem sok reményt fűzök hozzá), mikor beütögetem azt a feliratot a terminálba. Hátha valahol feltűnt már. Ha szól egy cikk arról, mivel hozható összefüggésbe, talán közelebb juthatunk a célponthoz. Vagy ha hozzá nem is, kiderülhet, hogy van-e plusz dolog, amitől félteni kell a seggünket.
Bárhogy igyekszem és figyelek magam köré, mikor legközelebb a "társ" felé nézek, a gyanúsan ólálkodó robotokat veszem észre. Ez egyértelműen probléma. Méghozzá nem is kicsi.
-Gyere ki onnét azonnal, morcos robotok vannak a seggedben. - küldöm a termináljára és pofázom a headsetbe is, remélve, hogy legalább az egyik mihamarabb célba ér. Közben odébb is osonok egy épülettel, hogy ne pont felém csalja őket, ha esetleg úgy alakul.
Bár nem lenne ildomos itt lövöldözésbe kezdeni ekkora (ráadásul javarészt gépi) túlerővel szemben, muszáj erre is készülni. Kicserélem gyorsan az eddig még nem csőre húzott balos pisztolyom tárjában az első négy töltényt robbanó töltetre. Nem akarom pocsékolni, de inkább ne legyen rá szükség mégsem, mint hogy arra basszunk rá, hogy ezeknek kevés a hagyományos. Így már két pisztollyal vagyok kellemes lőtávolban (hurrá).
"Te meg csak ügyesen, ha már mindenképp fel kellett hívni magadra a figyelmet."
|
|
|
|
Dokkok
Dec 21, 2018 23:13:53 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Dec 21, 2018 23:13:53 GMT 3.5
Már másodjára hallom, hogy jelez a kis tégla alakú kütyüje, és bár nem tisztem beleszólni más életébe, azért elmormolok egy cifra káromkodás-füzért magamban. Elvégre nem csevegni jöttünk, hanem egy komoly melóra. Abba meg igencsak beleszólhatnék, jogy kockára teszi-e az én kis maradék bőrömet is. Azt csodálom, hogy eddig nem kaptunk golyót. Egy pillanatnyi figyelmetlenség az életünkbe kerülhet. Vagyis az övébe biztosan, nem fogom a töltény útjába tartani a pofikám, csak mert egyezteti az esti duhajkodást a macájával. Nem pesztonkának lenni jöttem, hanem azért a soknullás ötösért, amit igazán el fog viselni a számlám egyenlege. Magamra vigyázok. Ha társként viselkedik, akkor talán őt se használom golyófogónak. De nem fogom az ő seggét is védeni csak azért, mert nem képes felfogni a helyzet súlyosságát és összpontosítani.
-Képzetlen mágiahasználó, mi? - röffenem oda. Semmit se konyítok ehhez azon kívül, hogy az orkoknál meg elfecskéknél jobban csak a varázshasználókat utálom. Nem mondom, jó lenne néha, ha nem szerelgetni kéne magam, hanem csettintésre megoldódna. De akkor is jobban bízom olyan dolgokban és erőkben, amik ott vannak a kezemben. Amiket kipróbáltam, amikkel jó vagyok. És amik hibáján segít egy kis olaj, egy rugócsere, vagy ha újat veszek. Jobban bízom még a robotikus ízületeimben is, meg a műbordáimban, mint egy ilyen izében. Minek is nevezzem? Sugallat? Az olyan, mint a fing...
-Akkor tartsuk nyitva a szemünket. Jó lenne, ha az egyéb dolgod is rövidre zárnád. Nem tetszene, ha a telefonod meg a vonal másik oldalán levő miatt siklik félre a dolog. Mindkettőtökön behajtom, kamatostul a bukást. Legalább némítsd le azt a szart. - Talán fenyegetésnek hangzik, pedig nem az. Csak az ok és okozat vázolása, a cselekmények egyenes láncolata, a következmények kilátásba helyezése. Reálisan és logikusan. Mert hát az szép dolog és az őszinteség is dicséretes.
- Ha itt vagy, legyél itt fejben is. - teszem még hozzá. Nem áll szándékomban enyhíteni az előbb elhangzottak élét, inkább csak amolyan indoklásnak szánom, hogy tutibiztos megértse, mire célzok.
Miközben haladunk és okítom (bár nem hittem, hogy ezen a szinten kell ilyet), felmérem a területet. Egyrészt terepszemle, lehetséges menekülőutak és búvóhelyek után kutatva. Nekünk, vagy akár a kis csitrinek, akinek a fotója megérkezett végre.
- Ez se tűnik sokkal életképesebbnek az előbbinél. - horkantom, egy pillantás elég is volt, hogy bevéssem azt a végtelenül cuki pofit elmémbe.
A nézelődés oka másrészt (de nem másodsorban) a ránk leselkedő veszély felmérése, kiszúrása. Mert akárhogyis, basszameg, de míg nem vagyok benne biztos, hogy koncentrál, addig kurvára kettő helyett vagyok kénytelen figyelni. De hogy ezért legombolok róla még ötszázat, az rohadtélet!
Nagy a terület, bárhol kezdhetnénk igazából. A kérdés az, hogy akarunk-e még órákat elszúrni a munkások faggatására, meg alig-írástudók véste papírok átnyálazására. Én ugyan nem. Én bemennék a sűrűbe, vagyis annak a környékére. Oda, ahol a rengeteg rendőr meg robot gyűlt össze. Egy kicsit a kis picsa fejével kell gondolkodni.
Megálljt intek biztos távolságban a helyszíneléstől. Körülnézek, majd behúzódom egy konténer, épület, hordók, vagy bánjafaszom, valami mögé, ami legközelebb van és elzár kicsit a rengeteg összegyűlttől. Legalább a hátunk védi ez az akármi, eggyel kevesebb felől érhet támadás. Nem mellesleg nem keltünk azonnal gyanút. Azért valljuk be, messziről lerì rólunk, hogy alapjáraton semmi keresnivalónk itt.
Ha erre van szükség, és nem jön magától, magam mellé intem őt is. De ha csak erre indul meg, én nem tudom, mit csinálok. Lerágom a bokám mondjuk.
- Oké. Egy ötösbe, hogy a kis ribanc okozta a felfordulást. Megfingatott pár munkást. Vagy még inkább valamelyik elődünket. Kétlem, hogy egy hiányzó... akár fegyverrakomány miatt ennyien özönlenék el a helyet, ilyen felszereltséggel. És elég sokan vannak. Maximum 1-2 óra telhetett el azóta, hogy riasztották őket. Számításba véve azt, hogy hanyan vannak az itteniek, és hogy valami képzetlen fruskáról van szó... Kettő a konklúzió. Nagy balhét csapott, hamar észrevehették. Ergo nem lehet túl nagy előnye, az az 1-2 órányi. Kettő: tényleg nagyon vigyáznunk kell a seggünkre. A csaj miatt is, meg mert mindenki más is ezen a nyomon fog elindulni. Lenémítottad már azt a szart? Most még az is várhat, ha a kölyköd haldoklik. - érzéketlen tuskó lennék? Az vagyok, ez tény. Még ha a bátyám lenne a következő áldozata, az se hatna meg...
Ha csinálsz valamit, azt vagy jól csináld, vagy bele se kezdj. Ez a mottóm. Az egyik.
Miközben pofázok, ellenőrzöm hűséges társaim. Tuti csőre legyenek töltve, ki legyenek biztosítva. És persze arról sem feledkezem meg, hogy az utánunk következő pénzéhesek feltűnését kutassam pillantásommal. Mert akkor bizony kénytelen leszek likvidálni, nincs mese.
- Én azt mondom, hogy húzódjunk odébb pár épületnyivel. A környezőket már biztos átnézték. Ha találtak volna valamit, már nem lennének itt. És mivel milliókba kerül a másik luvnyának visszahozatnia, az a tippem, hogy a kis görény menekül, próbálgatja a kis szárnyait. Inkább a várostól távolabb eső helyeket nézzük át. Nem juthatott messzire, meghúznia magát valahol értelmetlen ilyen készültség mellett. Azért nem fér el egy félreeső kis fiókban. A nyomait viszont még földúton is elmosta volna az eső. Nem javasolnám, hogy szétváljunk, csak mert időt akarunk nyerni. De ahogy jónak érzed. - hacsak nincs valami acélosan kemény, megingathatatlan ellenérve, vagy bármi, ami rácáfolna az elhangzottakra, nem késlekedem tovább. Így is annyit járattam a pofám, hogy kezd kiszáradni a szám.
Kilesek fedezékünk mögül, majd tényleg odébb sunnyogok pár épülettel, távol maradva azoktól a francos hurkatöltőktől, ami félig én is vagyok. Lassanként haladok. Kifigyelem, mikor tiszta a levegő, mikor nem lát rám egy gyilkológép sem, akkor viszont futólépés a következő fedezékig. Megyek mondjuk az ötödikig a búvóhelyünktől számolva, kicsit átlósan, a várostól távolodó irányba. Oda lépek be először, ami nem valami kis picsányi fakalyiba. Annyira hülye azért nem lehet a kis ribanc, hogy egy budinyi helyre húzza be magát egy tucat harci robot elől. Egy pisszenés és úgy lövik szarrá, ahogy van. Akármilyen képzetlen is legyen, ezt a veszélyt biztosan képes realizálni.
Jobbom mindeközben már a pisztoly markolatát fogja, hogy csak célra rántani és lőni kelljen adott esetben; balom pedig a füstgránát biztosítószegébe akasztva, hogy azt is már csak földhöz vágni kelljen. Elvégre sértetlenül kell leszállítsuk az alanyt. Hogy a pasas követ-e, arra nem is igazán figyelek, elvakít a küldetéstudat, meg az adrenalin - már ha képes annak képzésére a sok utángyártott szervem.
|
|
|
|
Vanalinn
Dec 16, 2018 15:30:30 GMT 3.5
(mobile)
Közzétette Tetra, Dec 16, 2018 15:30:30 GMT 3.5
Öt... Millió? Na ne. Rajta ragadt az ujja a nullákon? Vagy csak a terminálja űz gúnyt vele?
Láttam már sok pénzt. Volt már olyan munkám, hogy egy hónapig nem kellett utána lecsapjak a következőre. De ez... Ebből ellehetek egy évig is akár. Ha ezt megszerzem, nagyjából csak azért kell majd mást is vállaljak, hogy szinten tartsam az összeget a költéseim miatt - gondolva az ínségesebb időkre.
Hogy a bátyámnak adnék-e belőle? Erősen megfontolom még. Erősen hajlok a "nem, vagy maximum egy százast" döntés felé. Könnyíthetne az életén ugyan, de nem tudok együttérezni vele. Ha belőlem robotot csinált, robotoljon ő is.
Dac lenne csupán? Szerintem csak realizmus. Ő választotta ezt az utat, nem érzem, hogy felelős lennék érte. Vagy hálás egy ilyen életért. Minden másra alkalmatlan vagyok nagyjából az életek kioltásán és macska-egér játékon kívül. Ezt az utat pedig nem én választottam, ő döntött helyettem. Ha valaki tartozik valakinek ebben a sztoriban, akkor ő az én adósom.
Megnyomtam a visszaigazoló gombot, feliratkozva a feladatra, még elmélkedés közben. Továbbra is tartom, hogy vagy véletlen a dolog, vagy kacsa... Vagy öngyilkos küldetés. De ebben a szakmában melyik nem az? Ha csak öt kiló is a tét valójában, egy darabig elég lesz. Azon kívül még vagy gazdag lehetek, vagy halott. Win-win szituáció.
Szépen magamhoz is veszem a fegyvereim, a két gránátot. Betöltök annyi tárat, amennyi csak elfér majd nálam, és még egy pár doboz lőszert (köztük a robbanókat) úgy, ahogy vannak, dobozostól hajigálok be az övemre akasztható kistáskába. Szokásos sokcsatos kevlárszövetű overál fel, kell még a headset, a gránátok, meg a sisak, egyelőre szintén az övre csatolva. Ótvar a szakadó eső ugyan, de egyelőre nem zavar. Megázik a paróka? Lesz másik.
Út közben tömöm meg az utángyártott mű-emberi szerveimet némi tésztába csomagolt fűszeres hússal. Egy rakás ilyen van otthon. Csak be kell tolni a mikróba és két perc múlva ehető. Úgyse az íze a lényeg (elvégre azt nem is igazán érzem), hanem annyi, hogy ne sorvadjon el bennem az a kevéske szövet, ami akad.
Sietek. Sokan leszünk valószínűleg. Jobb lenne nem utolsónak lenni. Bár ha más esetleg megelőz... Nos, talán nem szép dolog a Céhen belül irtani a jónépet, meg más babérjait learatni... De épp engem érdekelne?
Egyszerre érkezem egy pasassal. Karunk egyszerre lendül, kogy koppintsa azt a bizonyos kettőt. Pillantásom rá villan, de nem visszakozom. Egyelőre nem hat meg a jelenléte. Ő is csak egy lesz abból a sok darabból, akivel vagy összejátszhatunk, vagy egymásnak mehetünk. Megtehetném, hogy már itt golyót eresztek belé. De még minek? Míg azt sem tudom, mit kell majd tennem, nem csak potenciális ellenség, hanem lehetséges társ is.
Társ... Ettől magamban kicsit felröhögök.
Röfög az ork, de azért beenged. Nem kell vele erőszakoskodni érte. Még nem nagyon találkoztam ilyennel. Ezt is megértem végül. Ki hitte volna?
Az út lefelé visz, az igen rendhagyó módon sötét pincébe, méghozzá egy csenevész nő elé. Nem csodálom, hogy másra bízza az ismertetett feladatot. Még egy bár pultját se bíznám rá, nehezek azok a korsók...
A tíz millión viszont elgondolkodom. Ha egy szerencsétlen baleset miatt egyedül jönnék vissza a kis picsával, vajon mindet megkapnám? Végignézve a nőcskén, kétlem. A pénz másik felét minden bizonnyal benyelné. Venne rajta még egy fél-lobotomizált orkot, aki eteti.
A haját viszont el tudnám viselni magamon. Szeretem a feketét.
Mély levegőt veszek, a pasasra pillantok, fejem jobbra, majd balra döntve megropogtatom kevésbé szerves anyagú gerincem.
-Indulhatunk? - kérdem kurtán, ám türelmetlenül. Huszonnégy óra nem sok. A nyakunkba lihegő, vagy előttünk járó másik majd' ezer viszont annál inkább.
Ha kijutunk végre az épületből, a tárgyra is térek, ha ő addig nem él ilyen felvetéssel:
-Ha javasolhatom, ne váljunk szét. Nem csak a ki tudja, milyen mágia miatt. Túl sokan dolgoznak ellenünk, ketten többre jutunk. - persze ha ellenzi, azt is meghallgatom. Nem bánom, ha egyedül menne inkább széllel versenyt futni.
-Menjünk végig a part mentén, akkor a kikötő is útba esik. - kockázatos vállalkozás ugyan, de a lehetőségeket tekintve nagyjából édesmindegynek gondolom. Mindenhogy szabad préda lehetünk, ha elbalfaszkodjuk.
Várom, hogy megnyilvánuljon, és persze, mióta kiléptünk az ajtón, jobbom a combtokban lévő pisztoly közelében van. Arra az esetre, ha ő úgy hinné, érdemesebb egyedül indulni a tíz milkóért. Meg persze azért is, mert akár egy percen belül egyéb ellenfelekbe akadhatunk. Az az óra nekik is megállíthatatlanul ketyeg...
|
|
|
|
Tetra
Dec 13, 2018 18:17:27 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Dec 13, 2018 18:17:27 GMT 3.5
Stat.
Fizikum: 2
Inteligencia: 2
Érzékelés: 5
Ügyesség: 3
Empátia: 1
Mágia: 0
Tulajdonságok
Pisztolyok +3
Géppisztolyok +1
Puskák/karabélyok +4
Géppuskák +1
Orvoslás +1
Szerelés +1
Felszerelés:
Fegyver:
2x Petri L7
Lőszer:
400 db pisztolyba
14 db robbanó
Gránátok:
1 füst (hagyományos szürke)
1 villanó
Kütyük:
Headset
Fennmaradó egyenleg: 300kr
|
|
|
|
Tetra
Dec 13, 2018 0:41:34 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Dec 13, 2018 0:41:34 GMT 3.5
Bevásároltam:
Fegyver:
2x Petri L7 - 400kr
Lőszer:
400 db - 200kr
14 db robbanó - 35kr
Gránátok:
1 füst (hagyományos szürke) - 20kr
1 villanó - 20kr
Kütyük:
Headset - 25kr
Fennmaradó egyenleg: 300kr
|
|
|
|
Közzétette Tetra, Dec 13, 2018 0:40:10 GMT 3.5
Nos...
Fegyver:
2x Petri L7 - 400kr
Lőszer:
400 db - 200kr
14 db robbanó - 35kr
Gránátok:
1 füst (hagyományos szürke) - 20kr
1 villanó - 20kr
Kütyük:
Headset - 25kr
Fennmaradó egyenleg: 300kr
|
|
|
|
Tetra
Dec 12, 2018 17:35:12 GMT 3.5
Közzétette Tetra, Dec 12, 2018 17:35:12 GMT 3.5
Helen Egy név, ahogyan régen szólítottak. Amit anyám ruházott rám. Egy dolog, egy hangsor, ami bírt jelentéssel, míg nem álltam a csempészek közé. Ott csak egy lettem a sokból. Darab-darab De a szükség nagy úr, meg törvényt is bont... És hasonló dolgok, amiket anyám szeretett hajtogatni. Szegény nem bírta a nyomást, hogy bármikor elveszíthet. De a számlája már jóval korábban elkezdte az utolsókat rúgni. Orvosnak lenni nem volt kifizetődő már akkor sem. Az öcsémnek viszont tanulnia kellett. Már pici korában is az volt a kedvenc időtöltése, hogy lomokból, utcaszéli vagy szeméttelepi rozsdaette vackokból épített robotokat. Először csak zörgőórát, aprítógépet. Aztán gombnyomásra működő nagyítót anyánknak, mikor romlani kezdett a szeme... Kár lett volna veszni hagyni. Tizenhat Ennyi voltam, mikor a csencselésre adtam a fejem. És ennyi ő, mikor a WellTech-hez került. Akkor még csak mütyüröket forrasztgatott. Majd tesztelt... Eltemette anyut. És minden egyes Kreditet félretett, amit nem volt égetően fontos elköltenie. Részvényes lett, én meg... Nyolc Ennyi kiló húscafat voltam, mikor hazakerültem. Valami rajtaütés volt. Vagy hibás fegyver. Egy felébredt robot? Sosem tudtam meg. Minden emlékem odaveszett ezzel együtt. Nulla Ennyit értem. Amit tudok, azt is az öcsém faggatva tudtam meg. Azt sem tudom, ebből a kevésből mennyi lehet igaz. De ugyanúgy lényegtelen, mint az, hogy mi cincált miszlikké. Háromszázhetvenkilenc Ez a jelenlegi ébresztésem száma. A verziószámom, ha úgy tetszik. A korábbiakat egyszerűen törölte. Ahogy mondta, nem kívánt következményei voltak az ébresztésemnek. Annak, hogy kísérletezett rajtam. Nevezzük nevén a dolgot, na. Gondolom, némelyik implant beidegzése nem volt megfelelő. Simogatás helyett fojtogathattam. Az ujjam rajta ragadhatott az elsütő-billentyűn... Ez is mindegy. Mint minden más is. Most itt vagyok. Csak abban biztosan, hogy az öcsém minden pénzét elverte, hogy felélesszen, összerakjon. Még a cégből is kivonta az összes pénzét. Egy földönfutó nincstelen lett, folytathatta a gyártósoron. És mégis miért? Elvégre áttörést ért el vagy mi a szösz. Ülhetne a WellTech, vagy egy teljesen új óriáscég élén is, ha nem a fű alatt ügyködik. Hiszen nem csak belepasszírozott egy exo-ba, nem csak új lábat kaptam. Hanem újjá építette a tudatom burkát. A semmiért. Még a nővérét se kapta vissza. Legalábbis nem úgy, ahogy akarta. Tetra Ez az új nevem. Én adtam magamnak. Passzol, szép szó. A személyiségemhez is illik. Még magam is azt hiszem, hogy feleannyi jóérzés sincs bennem, mint egy öntudatra ébredt April-ben. Talán a sok fagyasztás. Talán az, hogy húsdarálót csinált belőlem. Talán az, hogy attól kellene tartanom innentől fogva, hogy a vadászok egyszer engem is szétberhelnek kacattá... Tetra nem aggódik. Tetra magára húzza az exo-t, és teszi a dolgát, hogy az a szerencsétlen hülyegyerek legalább azt lássa: működik az újabb ketyeréje. Meg mert kéne pár új cucc. Egy kamera a homlokom közepére, jól jönne szabadúszóként. És már a parókáim is kezdenek unalmasak lenni.    |
|
