I. A szökés
Utálom ezt a helyet.
Utálok mindekit.
Utállak téged, és utálom magamat is. De tudod, hogy mit utálok a legjobban? Az összes kint élő fajt.
Hogy mégis hogy hívnak, az nem lényeges. Hívhatsz Bertoldnak, hívhatsz úgy, ahogy csak szeretnéd. Felmerülhet benned a kérdés, hogy miért utálok mindenkit, aki ezen a csodás bolygón él. De ki tudja mikortól, már más bolygókon létrehozott kolóniáin is elterjedünk, mint a pestis. A lényeg, hogy az utálatra nem mindig kell nyomós indok. Nézz körbe és láss! Mi történik körülötted? Eltakarod a szemed, befogod a füled, és cenzúrázol minden szót ami elhagyja a szádat, hogy élhesd a tökéletes kis cybervalóságodat. De az életed egy hazugság. Egy hazugság, amelyet te magad építettél szerény személyed köré, mivel nem voltál képes kiszakadni a tömegből és látni, amit mindenki figyelmen kívül hagy. A nyomor, a háború, és a kísérletek tönkreteszik a világot, míg a megacégek kizsákmányolják a bolygót, és rajta mindenkit. Éld csak az életedet, te sajnálatraméltó kanári. Aranyketrecben, biztonságban énekelve, de az nem szabadság. Még a szárnyaidat se fogod tudni próbálgatni a szűk ketreceden belül. De én nem fogok tovább várni. Kitörök ebből a kalitkából melyet rám erőszakolt a társadalom, és szabadon fogok szállni az égen. De hallod már? Hallod a szabadság hangját? Hangosan csenget és rikácsol, ahogy a hamis információktól megőrülve, pánikba kergeti az élőket.
Az ember már nem is elmélkedhet magában, mivel hangosan csapódik az ajtó, miközben a nevelőnő félelemmel teli tekintettel siet elém, majd erősen megmarkolva a kezemet, húz ki a szobából. A lámpák vöröslő fénye futkározik a falakon, ahogy a tűzriasztó próbálja végezni a dolgát, amelyre teremtetett. Eközben visító hangjával csontig hatol, és pánikot kelt, mely egy erős ösztönt gerjeszt fel minden az épületben tartózkodóban. A túlélést.
- Alexander! Alexander szedd a lábad, vagy itt égünk! – Ráncigált kifele, miközben örültem magamnak. Sikerült átverni, ezeket a tudatlan majmokat. Mindenki a rendszernek hisz. Mindenki úgy tartja, hogy a rendszer megkérdőjelezhetetlen, és tökéletes. De mindig lesznek kiskapuk hogy kijátszuk a rendszert, és a magunk előnyére modifikáljuk a minket kordában tartani próbáló szabályokat.
- Persze persze sietek, de mégis mi történt? Tűz van? – Kérdem a rémült asszonytól, de az csak visz lefele. A lift nem működik, a csodarendszer ezt is lezárta. A tűzvédelmi protokoll szépségei egy szép nagy csomagban, fokozatosan fejtik ki a hatásukat. A lépcsőn lefele, még sok más intézetis társamat látom.
Megannyi semmirekellő, aki nem fogja sokra vinni az életben. Az egyik a sok közül, aki megragadja a tekintetemet az Alfréd. Ő folyton kilóg az intézetből, és már hatodikból is kicsapták. A másik csodagyerek pedig André, aki szintúgy nem nagy jövő elé néz. A lopással nem fogja sokáig bírni, főleg ha ennyire béna benne.
A nevelőnő sietős tempójában, igen gyorsan kijutunk az épületből. Meg is lepődtem, hogy az eddigi tűzvédelmi próbák idejét ilyen jól tartjuk. De itt az ideje, hogy elkezdődjön a második fázis. A fényvezérlő elektronikának mostanság kell becsődölnie. Az csuklómra pillantva, komótos léptekkel halad a régi felhúzós órám, másodperc mutatója, mígnem hamarosan fél tizenkettőt üt a három mutató állása. Beállok a sorba a többiek közé. Már kint vagyunk, mindenki az utcán, és ezek a technológiát istenítő barmok, pedig meg se kérdőjelezik a rendszert, így a tűzoltók kiérkezésésig, senki sem fogja megvizsgálni, hogy ténylegesen ég e valami. Erre lehet rátesz, hogy a tűzriadó ötből hármas szintet kapott, így ezen információt átgondolva és felmérve, senki sem akarta megvizsgálni a tűzriadó beindulásának okát.
Az épület nyolcadik emeletéről a csuklómra terelődik újra a figyelmem, ahogy szépen lassan a másodpercmutató, eléri a tizenkettest, ezzel féltizenkettőt ütve a lámpák fényével meggyalázott éjszakában.
Három… Kettő… Egy… Számolok vissza magamban, ahogy a szintek lámpái őrült villódzásba kezdenek. A vírus elérte fényvezérlést, így kreálva ezt a csodás fényjátékot. De nincs időm a munkámban való gyönyörködésben, nekem dolgom van. Elhagyni ezt a kócerájt, és leginkább a tömeget. Mindent, ami ehhez a fertőhöz köthető.
A tömegben lassan kihátrálok, ahogy mindenki figyelmét leköti a fényjáték, amit csakis nekik állítottam össze. De ez nem biztos, hogy elég lesz a tömeg összes tagjának a megbabonázásához, és figyelmének a lekötéséhez, ezért készültem még egy kis bónusz csomaggal a számukra. Az elektromos rendszer túltöltődése volt a sorban a következő.
Erre nem is kellett sokat várnom, a fényforrások hangos durranással robbantka ki a helyükről, és én ezt az alkalmat céloztam meg a teljes eltűnésre. El is futottam hát, amíg a történések lefoglalták a többieket, és nevelőket. Mint a bogarak, úgy nézték a villódzó fényeket, és a sorozatos durranásokat, ez is mutatja az intelligencia hiányát, vagy nagyon minimális szintű mibenlétét náluk.
Az éjszaka lámpafényekkel meggyalázott sötétjében jutottam el a következő ponthoz. Nem kellett túl sokat mennem, az elején a tíz méter futás ki is fárasztott, de szerencsére a hangra és a fényre odaözönlött tömeg, segített abban, hogy minél biztonságosabban, minél messzebb jussak az intézettől. Így hát a 45. utca sikátoránál nagy levegőt veszek majd lefordulva, a 23A kukát kerestem. Nem először járok itt, így a rettentő bűz magamba szívását megelőzve, sietek is a kukához. Azt eltolva, a mögötte lévő előkészített műanyag tasakot veszem magamhoz. Váltóruha, maszk, és hajfesték, ezek voltak a tasakomban, melyeket sietve fel is használtam. A hideg sikátor bűzében öltöztem át, melyet nem is bírtam egy levegővel, így szenvedhettem a hajléktalanok, és patkányok ürülék és húgyszagától. Ki kellett bírnom, vagy különben nem jutok sehova.
A saját tempómban átvedlettem, befestettem a hajamat, majd utolsó simításként, felkerült a maszkom is. Innentől, többé már nem Alexander voltam, hanem Berthold. De ennyi nem elég, innen jóval messzebbre kell jutnom. Ki Kialinból, el az emberek közül, de ehhez nekem pénz kell, sok sok pénz.
II. Tervezés
A szökési terv úgy ment, ahogy elterveltem. Még a nyomkövető se került ránk, mivel a tűzriadó által keltett éjszakai pánikban, a nevelők nem foglalkoztak a kijárási szabályzat betartásával. Bár ez érthető is, egy tűzvész lehetősége, sok embert megrémiszt, és elkezdenek fontossági sorrendeket állítani.
Már lassan egy hete vagyok az intézet dohos falain kívül, és az ösztöndíjpénzemből sikerült is vennem egy elfogadható laptopot, mellyel pénzt kereshetek. Szerencsémre gondoltam a számlazárolásra, ami már a szökésem másnapján meg is történt. A régi visszatérítő módszerek, hogy az intézetbe kényszerítsék a szökött kölyköket. Ha nincs pénz nincs szabadság.
Ezen számlazárással egybekötött kényszerítő pánikot megkerülendő, megkerestem az intézet leges leg hiszékenyebb kölykét, majd egy alkut ajánlottam neki. Bár ha jobban belegondolok, ez csak egy nagyon jószívű segítésnek látszhatott. A segítség, vagyis az én tervem, nem olyan bonyolult, de ide nem is kell olyannyira bonyolult, mivel sok száz intézetis szökik meg a világon, az én esetemben csak azért kellett a felhajtás, mert nem mindegy hogy honnan, és milyen szigorból szökik meg az illető.
Amennyire képes voltam, levettem az ösztöndíjamból, és a kredittranzakciós kártyámra töltöttem, majd az ő számlájára rakattam a pénzt. Ezt a folyamatot, még megismételtem jó párszor, hogy tetemes összegre tegyek szert, amellyel bebiztosíthatom magamat a szökés és eltávolodás idejére. Nem a leg eszesebb gyerek, így egyszerű volt őt átverni. Olyan könnyen megvezethető azzal, hogy naponta pár kreditet képes levenni a számlájáról.
Csak egy dolgot nem tud a gyerek, hogy egy megadott bónuszkóddal, több is levehető arról a számláról naponta, mint pár kredit. Ezért jó dolog, ha az ember képes babrálni a kamerákkal, és az integrált mikrofonjaikkal, no meg persze sose hagyjuk figyelmen kívül, azt a gyanús pillanatnyi vibrálást, amikor online végezzük a banki tranzakciós átutalásokat, vagy számlamenedzsmentet. Az információ hatalom, így a régi számlámat lezárhatják, míg én az intézetis kölyök számláját használva élem vígan az életemet.
Szállásként, mindig más szolgál. leginkább az internetkávézókat, és Gaming Block-okat preferálom. Az egynapos szállás, tökéletes arra, hogy nehezebben találjanak meg, és ha valamit elcsesznék, akkor már rég máshol legyek. Ám most ami nagyon fontos, egy titkosított számla szerzése. Nem tudom örökké meghúzni magam, és élni csak fogyó pénzösszegekből. Ha pedig nekiállnék pénztranzakciókat, és számlákat feltörni, akkor nagyon gyorsan lebuknék, a kölyök számlája miatt. Így mindenek elött egy számla kell nekem. Egy biztonságos, amely meghúzza magát a cybertér sötétjében.
Így hát el is indultam az aktuális internetkávézómból a másikba, hogy a változatos ip-címet és korlátlan sávszélességet kihasználva, szert tegyek egy titkosított bankszámlára. Szerencsém, hogy a modern társadalomban, nem lógok ki a neon kék hajammal, és a maszkommal. Az utcákon sokkalta furább emberek is mászkálnak nap mint nap, a rendőrség meg csak az orkokat és nagy ritkán a kultúráltabb druhasszokat zaklatja, az igazoltatással, és a büntetéssel. A rasszizmus talán őket sújtja az egyik legjobban, a vérelfekkel egyetemben. De mint ez engem nem érdekel, sőt ez egy tökéletes dolog a számomra, hogy még jobban a háttérbe húzódva tevékenykedhessek.
Körülbelül félúton lehetek a következő internetkávézótól, ahol meg is látom a digitális körözőplakátokat. Monotonon, és lomhán váltakoznak a képek a holografikus kivetítőn, mígnem a sok elnyűtt arc, és eltűnt gyerek között, feltűnik egy érdekes arckép, mely megfogja a tekintetemet. Fiatalnak tűnik, de van benne valami nem emberi. A rikító színek arra késztetnek, hogy elolvassam a plakát tartalmát.
Név: Jane Juniper Plumsprite
Faj: Pixi
Szül. év.: 3471.
Szül. hely.: Bramblevalley, Aicrivel
Utolsó ismert kép róla:
Ahogy jobban olvasom, ő is hasonló tevékenységeket végez mint én, csak már rég belevágott a közepébe. Érdekes lenne megtudni, hogy mégis melyikünk a jobb a szakmájában. Egy kósza mosollyal a maszkom mögött fordítom el a fejemet a pixitől, de ekkor a kép újra váltani kezd, és még ha teljesen nem is látom, egy késztetést érzek, hogy oda nézzek. Egy fura kellemetlen nyomasztó érzés a mellkasomban, ami arra kényszerít, és engedek is neki. Ahogy rápillantok a körözési hologramra, már minden világossá válik, ahogy saját magammal nézek farkasszemet.
Név: Alexander Stronovich
Faj: Ember
Szül. év.: Ismeretlen, nagyjából 13 éves körüli
Szül hely.: Ismeretlen
Utolsó ismert kép róla:
Tanul: Kialini Tehetségfejlesztő és Gondozó Magániskola.
Kinézete: Nagyjából 165cm és 53 kg
Egyéb tudnivalók: Bűvölés és Technomancia csoport, kitűnő és első rangú diákja.
Devaston ösztöndíjas kutatópalánta, és gyakornok.
Legutolsó ismert lakhelye, a Kialini betontorony szigorított nevelőintézet.
A lényeget láttam, a többi pedig nem érdekes. A körözésem egy várható fejlemény volt, a nevelő a felelősséget így teljesen elhárítja magáról. Elszöktem, feljelentenek, és utána pedig már szarhat is bele az egészbe. Ilyen ez az élet, passzolgatjuk a felelősséget, míg az el nem veszik, vagy valakin megragad, és őt pedig lerántja magával a mélybe.
Ugyanígy működnek a mostani titkosított bankszámlák. A pénz annyi helyen folyik keresztül, és megannyiszor változik, egyszer ilyen egyszer olyan ország valutájaként, esetlegesen felárazott termékek megvételére megy el, míg szépen lassan eltűnnek a hatalmas pénzösszegek, a bankszámlák útvesztő szerű rengetegében. És hiába az aranyfonál, egy idő után amikor már minden útra vezet egy ebből a sokkarátos madzagból, onnantól már csak a visszautat fogod megtalálni, de a célhoz vezetőt már soha.
Elsétálva a körözési hologramok mellett, megcsodálva régi valómat, egy fél órás séta után, oda is érek a célomhoz. ECHO Internetkávézó jó szolgálatot fog tenni nekem, ameddig sikeresen megszerzem a titkosított számlámat. Az ital és étellapot gyorsan átfutva, rendelek is magamnak inni egy Sugarbombot, és egy csokimázas vaniliával töltött fánkot.
A laptopot beizzítva és az internethálózatra rákapcsolódás elött, az indító protokollprogramom már el is indul a gépen. Tűzfalak, és VPN-ek sora épül fel, a helyzetem, és a számítógépem tartalmának védelme érdekében, majd ahogy minden teljesen készenállt, és a laptopból maximálisan kihozható szinten szuperált, neki is kezdtem az alvilágban való kutakodásomnak. Az intézetben, található gépeken már kutakotdtam egy ideje, és a leg megbízhatóbbnak, egy csak online fellelhető alak tűnt. Az értékelések szerint, a munkáját tökéletesen végzi, de a kilétét szinte teljességgel lehetetlen felfedni. Nem tudni, hogy ki ő, mi ő, vagy egyáltalán melyik kontinensen tartózkodik. Olvastam híreket, hogy az egyik IP-címe a három kontinens közötti tenger közepére vezetett. De olyan mintha a levegőben mozogna folyton. Nem tudok biztosat, csak annyit, hogy a munkájában kitűnő, és megbízható.
A számláért, pedig 1500 kreditet kér, előre utalva. Persze dolgozik drágábban is, és online pénzmosási akciókat is végez, de szerencsémre, egy alap titkosított számlát, még ilyen „olcsón” megúszok. De van egy hatalmas problémám. A számlámon, mindennel együtt, már csak 1396 kredit maradt, amit szabadon tudok felhasználni.
Az egyetlen lehetőségem, a mikrotranzakciós hackel van, amit itt a kávézóban lehetőségem szerint meg is ejtek. A kávézó hálózatára, egy parazita kémprogramot telepítek, mely figyel, és jelez, ha valaki egy webshopot nyit meg. Ahogy ez meg is van, akkor már csak annyi a dolgom, hogy várok.
Nézelődöm, miközben a maszk miatt csak szívószállal élvezem a sugarbomb nosztalgikus ízét. nem is tudom mikor ittam ezt utoljára. Ahogy beleharapok a fánkomba, úgy fel is ugrik a program ablaka képernyő közepén.
Hinori P4739 Gaming laptop
Keresett oldal: Gamersland.vre
Bejelentkezési adatok:
Név: DonyD264
jelszó: Dony.Darko.DD264
Online számlaadatok:
Név: Fenix Henge
Jelszó: Dony2Dony6Dony4
Számlaszám: 00000000-44789233-22727845
Számlaazonosító: 5536277828
Érvényesítő: Nincs
Extra biztonsági beállítás: Nincs
Nagyon úgy látszik, hogy drágalátos barátunk, nem a leg eszesebb ember, így a bónusz védelmi funkciókat kihagyva, szabad prédaként áll ki a kibertér sakáljai elött. Na nézzük mennyi pénz van az úr számláján. 462 kredit, hát nem a legtöbb, de nekem bőven elég. Fellépek Shadownetre, és előkészítem a titkosított számla tranzakciójához szükséges lépéseket. Az én kis intézetis barátom adatait, már rég felírtam a karomra, és amt már bele is vittem a gépembe, így egyszerűen és gyorsan képes voltam megadni a feketetranzakcióhoz. Ekkor jöhetett Fenix barátunk. Az E-bank rendszerbe belépve, szerencsétlen Henge összes pénzét át is utaltam a számlára. Majd ahogy ez megtörtént, ment az enter a shadownetre, és a tranzakció sikerrel zárult.
Nem sokkal rá, jött is az üzenet, hogy a rendelésemet felvették, és holnap fogják megadni egy hordozható tároló helyét, amelyben a számlaadataimat találom. Az ember sosem lehet eléggé elővigyázatos? Harapok egy nagyot a fánkomba, miközben minden gyanús ablakot be is zárok a gépemen. A vírust pedig törlöm a rendszerekről, hogy ne hagyjak nyomot magam után.
Ekkor a híreket kezdem böngészni, és ugyanúgy csak a sok szennyet látom. Háború, halál, megacégek, kizsákmányolás, sehol, csak a reklámok, reklámok, és vásárlásra buzdító reklámok. A világot hírérték nélküli információkkal szigetelik el a hétköznapi embertől. Undorító, rettentően undorító.
Úgy néz ki, még nem kapott semmi értesítést szerencsétlen barátunk. De nem is gond, majd pánikoljon akkor, amikor én már it sem vagyok. Komótosan megeszem a fánkom, megiszom az innivalóm, majd a fizetés után, távozom is. A következő célom, a legközelebbi Gaming Block, hogy abban a kis 2x2 méter nagyságú szobában lepihenhessek. Holnaptól indul csak be igazán a munka, és az új számlámat meg kell töltenem pénzzel, hogy a terveim tovább működhessenek.
III. Alapok
Három nap telt el a számla megszerzése óta, azóta három különböző helyen száltam meg, és három különböző internetkávézóban sikerült bankadatokkal, és tranzakcióscsalásokkal, feltöltenem a számlát, egy élhető szintre. De most már nem tehetem meg többször ezt, így új pénzszerzési forráshoz kell nyúlnom. A sémám már így is teljesen kiismerhető, mivel nagyrészt csak ilyen helyeken fordulok meg, így nagy esélyt látok rá, ha tovább folytatnám, akkor hamarosan lelepleződnék. Vettem is egy drónt, melynek a programját jobban kezelhetőre, és biztonságosabbra írtam át. A vezérlést és az aktív reaktív programkódokat megbuherálva, képes voltam a gépet a limitekig kihasználhatóvá tenni. Persze ezt az égi masinát, nem csak a program teszi, így magát a gépezet vázát és függelékeit is megváltoztatom.
Kapott tartó és fogókarokat, mint a futár, és hordár drónok, és még egy kredit leolvasót is kapott, hogy az átutalásokat a fedőszámlákon keresztül, a titkosított számlára juttassa. Beépítettem egy nagyobb hatótávolságú adóvevőt is a gépezetbe, mely biztosabbá változtatja a nagy távolságú repüléseket is, és az erős fogható és adható jelekkel, a hackelést is megoldhatom a drón újonnan szerzett közvetítő képességével. Bár erre is ráment egy halom pénzem, így újra majdhogynem földönfutóvá váltam. Az első estét még kivártam, hogy másnap újult erővel kezdhessek a munkához.
Reggel beizzítottam a laptopot, leteszteltem a kapcsolatot, és egy tesztkört is tettem vele, hogy megnézzem, mégis hogyan szuperál a modifikált az automata. Meglepően jól is sikerült a tesztrepülés. A zsúfolt szinten a sikátorokba, és a többi drón között is könnyedén navigált. Remélhetőleg jól fogja végezni a munkáját, a programjához híven.
Előszőr is egy potenciális áldozatot kell keresnem a vadászathoz, A vadászdrónt használva keresem a megfelelő futárt, melyet elkaphatok. Az égen csak úgy cikáznak, mint vidéken a fecskék, de nem támadhatom le akármelyiket. A hálózatot és drón optikáját felhasználva, ki is szúrok egyet, amely a sikátor felett száll. A rendszerét feltörve, megy is rá a vírus, mely elindítja a hibaprotokollt, és kényszerleszállásra készteti a gépezetet. Ahogy leszállt, egy kis csellel fel is ruházzuk a mi kis gépezetünket, a futár azonosítójával. A rendszerébe behatolva átverjük, hogy mi vagyunk a váltás, így önként dalolva elengedi a csomagot, és át is vehetjük tőle. Na de most jön a második fázis, a kiszállítás. Senki sem panaszkodik, hogyha a csomagja megérkezik hozzá, és így készégesen ki is fizeti azt. A cégek kivizsgálásai is eltartanak egy darabig ameddig rájönnek, hogy mégis mi történt a futárdrónnal, és a kiszállított csomaggal.
Az első áldozatunk sikerrel át is veszi a csomagját, majd ki is fizeti nekünk az árát. Olyan boldogan veszik át a csomagot, majd fizetik ki nekem az árát, mit sem tudva a történtekről. De a terv működik, a számlámon pedig a kredit számlálója csak felfele pörög.
A mai nap végeztével, pedig egy elfogadható kreditmennyiségre tettem szert, hogy sikeresen nekikezdhessek a következő lépéseknek, hogy viszonylagosan automatizáljam a rendszert, a maximális kreditbeszerzés eléréséhez. De a napnak még nincs vége, és estére még maradt egy dolgom. A Drón töltőállomását az egyik sikátorban elhelyezem, hogy ne hozzám térjen vissza, ha az energiaszintje túlságosan alacsonnyá válna. Így talán a drónnal már nem fognak visszakövetni fizikálisan.
Másnap felkeltem és a kézfejembe lévő inak, feladták a munkát. Mintha megannyi tű mászott volna a bőröm alatt, minden mozdulat olyan érzés volt, mintha elszakadna az ín a kezemben. Már nem is tudom hány napja vagyok kint, és programozok, szerelek és hackelek éjt nappallá téve. El kell mennem egy gyógyszertárba valami kenőcsért, vagy egyébért, különben napokkal elcsúszhatok az ütemtervtől.
Így hát meg is rendelem a gyógyszertárból, ami nekem szükséges. A már intézetben kitapasztalt kenőcsöt keresem, és rendelem meg, mivel az ínhüvelygyulladás már ismert probléma volt a számomra. A tehetséggondozóban órák hosszat programoztunk megállás nélkül, így hiába vagyok hozzászokva, megesik még velem is, hogy a szervezetem feladja a szolgálatot.
A rendelés után nem sokkal meg is jön a csomagom, a már jól ismert egyik szárnyas futárgép hozza ki nekem. Lehet már előttem is csinálták a futárokkal való mutyizást, szóval lehet, most másnak fizetek, de nem érdekel. A lényeg, hogy a kezem minél hamarabb rendbe jöjjön. Be is kenem gyorsan, a nap hátralévő részében pedig nem tudok mást tenni, mint pihentetni a túlerőltetett végtagjaimat.
Eközben akarva akaratlanul elmélkedek. Mégis merre kéne elindulnom? Hol tudnék a legjobban eltűnni a figyelő tekintetek elől, esetlegesen egy helyet találni, ahol sohasem találnak meg. De ha meg is találnak, akkor védhető kell legyen az érkező rosszakaróim ellen. Valami erős kell. Valami mobilis. A mozgásban lévő ellenfelet a legnehezebb elkapni, és nekem pontosan erre van szükségem. Csak hírem legyen, maximum kihűlt nyomom.
A nagy elmélkedés közben, erős kezeivel sötétségbe fojt a kialvatlanság. A sok munka, stressz, és tervezés egy új szintre emelte az egészségtelen életmódomat. Már nem léteznek számomra éjszakák, és nappalok. Csak ébrenlét, és mély tompa sötétbe burkolózott álomvilág. Rémálmok hada csap le rám, ahogy az elmém próbálja rendezgetni az eddig történteket és a paranoid gondolataim tömkelegét. De a rémálmok csak jobban elmélyítik bennem azon félelembe burkolt jövőképemet, hogy ezt nem csinálhatom itt sokáig. nem vagyok profi, és nem vagyok egyetlen nagy szervezet tagja se, ami eltussolná a tetteimet. Egyedül vagyok, egy kezdő fiatal gyerek, aki csak az eszére hagyatkozhat, és a tapasztalataira, amik legyünk őszinték jelen pillanatban még eléggé hiányosak. Kell az a menedék, kell az a biztonság, de mégis hogy és merre kéne ezt megtalálnom, és rekreálnom az álmaim kusza szövetei alapján?
Hármat csippan a laptopom, a vészjósló vékony hangján. A rendőrségi parancsvonal egy részleges adatfoszlánya jelenik meg a képernyőjén, amelyen egy hiányos adatfoszlány jelenik meg, úgy ahogy kiolvashatóan. Nem kell kétszer rápillantanom, a keresőprogramom a már beállított szavak alapján nem véletlen ítélte meg kétesnek és veszélyesnek esetlegesen érdekelten ezen parancsfoszlányt. Elég a kissé elmosódott képre tekintenem, ahol a kávézóban ülök. Ez volt az a jel, amely meghatározta számomra ezen város elhagyásának időpontját. És ezt a kétes sötétségbe búrkolózott időpontot, a mai nap jelen pillanatára határozta meg.
IV. Hátrahagyott múlt
Közeledik felém az a pillanat, amit nagy erőkkel akarok elkerülni. Csakis a leglényegesebb dolgokat viszem magammal, de ez így is egy nehéz menet lesz a számomra. Nehéz csomag, gyenge ember? Mindenkinek megvan a maga erőssége, és gyengéje. Én a fizikumot áldoztam be a tudásra, más nem rendelkezik a tudással, így a fizikumot erősíti, hogy valamiben jó legyen. De utolsó simításként, a drónnak kiadom a parancsot.
Amíg én a tűzlépcsőn haladok lefele, úgy a szirénák hangja zengi be a várost. Lehet hogy máshova, de egy biztos, hamarosan ide is megérkeznek. A maszk a táskámban, mivel tudják már hogy néz ki. A hajam is feltűnő, így a fejemet kapucniba húzom, és így próbálok haladni a sikátorokon keresztül. Nem lesz könnyű, sőt nagyon is nehéz lesz. Az utolsó parancsnál pedig meglátjuk, hogy mégis mennyire fog működni automata üzemmódban.
Két feladata van. Az egyik, felszedni a töltőállomását, majd azt magával szállítani. A másik pedig a felém érkező drónok hibaprotokolljának elindítása. Növelnem kell az esélyeimet, hogy sikeresen kijuthassak ebből a városból. Ha nem tudok gyorsan, legalább okosan.
Felettem a felsőbb szint alapja rejti el előlem a kéklő égboltot. Önzően kisajátítva magának, és a legfelsőbb szint elitjeinek. Ezen sötét fémes műégbolt alatt, csak úgy szárnyalnak a mechanikus madarak különböző fajtái. Valaki megelégszik ezzel, van akit nem zavar, de belőlem személyesen undort vált ki. Így hát haladok Eshmu felé nyúló kijárat felé, a sikátorokon keresztül.
A sikátor közepén egy pillanatra előveszem és kinyitom a laptopom, majd egy új parancsot adok a drónnak. Nem kell, hogy több őrszemet leszedjen az égről, mert az árulkodna a helyzetemről. Innentől alacsonyan szállva a sikátorok sokaságában, az ő feladata is a városból való kijutás lesz, aztán pedig a várás.
Ahogy mindezt elintéztem, úgy az ujjaimat fájlalva, valahogy a laptopot összecsukva vissza is raktam a táskába majd haladtam tovább. A krém hatott, hála a modern tudománynak, és a megannyi állati és emberi kísérletnek, melyeket végeztek. Manapság olyan könnyű a szegényeket és a hajléktalanokat, esetleg a kétségbeesetteket, vagy adósságtól függőket kísérleti alanyként felhasználni. Csak egy aláírás, és egy adag pénz az ára, hogy az életünket kockáztassuk, esetlegesen életünk végéig maradandó sebeket és elváltozásokat szerezzünk. De a kétségbeesés egy nagy úr, a pénz pedig hatalom, megváltás, és egy zsarnok egyben. A pénz a legrosszabb függőséget okozó szer, mivel már azon bizonyos petesejt megtermékenyítése óta, függünk a pénztől. Mint egy végtelen nyúlvány, mely vége parazitaként fúródik a testünkbe, és erős kiterjedt gyökérhálózattal kényszerít minket a tőle való függőségre. Ha elszakítod ezt a nyúlványt, mintha csak az életedet rövidítenéd meg. Mivel a mai világban, pénz nélkül nincs élet. De élet nélkül is van pénz.
Fáradt vagyok, az elmém pedig a düh vörös ködével burkolva egyre utálatosabb gondolatrengetegeket teremt. De nem veszhetek most el. Már oly közel a cél, és hamarosan ki is jutok. A lényeg az, hogy ne a főbejáratot használjam.
A város túl nagy ahhoz, hogy hermetikusan lezárják, a szintek pedig egyszerűen átjárhatóak. Így olyannyira nehéz dolgom nem lesz a kijutással. Sokkalta nehezebb lesz, a kint történő túlélés.
Folyadék és élelem is van nálam, de nem túl sok. Pár napig lehet elég, ennyit bírtam magammal hozni mást nem tudok tenni. Fájó lábakkal érek a város határához, ahol megpihenek az egyik ház tövében. A drón már biztos kiért, és alvó üzemmódba kapcsolt. Ha az időt nézem, úgy egy óra múlva kéne visszakapcsolnia, addig nincs se jel fogadás, se adás. Ennyit tudtam elintézni, hogy nehezebben lehessen megtalálni ha leszáll, de így én se mehetek túl messze a várostól, bár nem is tudnék olyan messze jutni.
Tizenöt perc, ennyit tudtam pihenésre szánni, és ahogy újra lábra állok, bele is nyilal a lábamba a fájdalom. Bűvölhetnék, bűvölhettem volna magamnak valamit a gyorsabb haladás érdekében, de fókuszkristályokra nem költhettem a pénzemet. Ha kijutok innen, sok dologra kell majd még költenem, és minden szem kreditemre szükség lesz. Így hát elbotorkálok egy darabig, majd a lepukkant külső városrészből el is botorkálok a jungel széléhez. Úgy néz ki, hogy valahogy sikerült a dzsungel széléhez jutnom. Valahogy. Meghúzom magam az egyik terebélyes fa mellett, majd pihenek, és várok a drón újraaktiválódására.
V. Menedék
Az idő lejárt, a laptopom egy pittyenéssel jelezte, hogy a drón készenáll. A töltő szerencsémre napelemes felszereltséggel is rendelkezik, csak sokkalta kisebb hatékonyságon üzemel, mintha egy konkrét erősáramú energiahálozatra lenne rákötve. Így nagyjából készenállok az útra, amely előszőr is a Dzsungel mélyére visz. Szereznem kell valami járművet, amivel elmehetek innen messzire. Talán egy roncs vagy valami, amit kikupálhatnék működőképesre. De úgy tudom, hogy a Dzsungelen belül még dúl a háború. Az életemet fogom kockáztatni és az is lehet, hogy a történetem itt ér véget.
De meg kell próbálnom és elkell szakadnom, hogy sikeresen elkezdhessem az életem az új világban, és nyugodt környezetben teremthessem meg az elmémben azt a jövőképet, amelyért tenni akarok. De jelenleg kevés vagyok ahhoz, hogy akármilyen nagy célt elérjek. Ezért meg kell erősödnöm. kell a hatalom, a befolyás, és fegyverzet, hogy megtehessem azokat a lépéseket, amik előre vihetnek az utam során.
A drón lassacskán meg is érkezik, én pedig elindulok a Dzsungel belseje felé. át kel vágnom itt, ha messzebbre akarok jutni. A növényzet viszonylag sűrűn kapaszkodott egymásba, de a vadak által kijárt ösvényeket úgy néz ki hogy nem képesek visszaszerezni maguknak. Ezen ösvényeket kihasználva haladok egyre mélyebbre az ismeretlenbe. Nem is kell olyan messze mennem, gépi maradványok roncsok, darabok hevernek a dzsungel növényzetébe merülve. Van amit a természet zöld fátyla eltakart, hogy ezzel is megőrizze a természet bionikus varázsát, de voltak frissebbek, vagy nagyobbak, amihez még idő kellett neki. A háború sok nyomot hagy. Van ami eltűnik, és van ami megmarad, és van ami megállás nélkül terjed tovább.
De nem elmélkedhetek tovább, a gondolatmenetemet megszakítja a géppuskák már jól ismert ropogó hangja. A hangok csak közelednek, én pedig összehúzva magamat sietve kutatok valami fedezék után. Rá is bukkanok valami nagyra, valami dzsungeljáró jármű lehet, amelyet már jócskán benőtt a növényzet. Az indák és lapulevelek sokaságában, sikerül is megtalálnom a bejáratot, melyet mintha csak az én méreteimre szabtak volna. Pár perc telik el, a puskaropogás forrása már nagyon közel került hozzám. Feszülten figyelek, és húzom meg magam, amikor egy eltévedt golyó a semmiből nagyot koppanva a jármű oldalán gellert kap, és visító hanggal tovaszáll, mígnem egy fába nem csapódik. Ekkor eszembe jut, hogy a drónnal nem foglalkoztam.
Elönt a pánik, hogy emiatt a hírtelen hanyagság miatt fog minden kárba veszni, amit eddig tettem. Halkan előveszem és felnyitom a laptopomat, hogy megtudjam, mégis merre száll a drónl. Első pillantásra megállapítom, hogy még nem lőtték le valami folytán, de itt nem maradhat. Egy kilóméterrel messzebbre küldöm magamtól, és ott pedig várakozásra állítom három órára. Annyinak elégnek kell lennie.
De ahogy elindul a gépezet, úgy a lövések dübörgése is abbamarad. A propellerek zizegését hallom csak, ahogy a drón tovaszáll, majd egy pár perces csönd lesz úrrá a Dzsungel mélyén. De mindennek egyszer vége szakad. Újra puskadördülések hangja zengi be az erdőt, de most már a halál rideg és csúfos érzése is beköltözött mellém a lerobbant vaskupacba. Csak én, a háború, és megannyi elveszni küldött élet vesz körbe.
Nem mozdulok, de lehet nem is tudok. Félek, hogyha akármilyen kósza hangot adok ki, és a közelben van valaki, az egyből megvizsgálja ezt a roncsot. Így hát csöndben vártam ki a mészárlás végeztét, miközben a golyók zápora a levegőben süvítve szaggatta szét a zöldnövényzetet, csapódott tompán a fák törzsébe, vagy kapott éles fémes hangon gellert akár ezen a járművön, akár egy másik roncson. Néhol gránátok robbanása is hallatszott, néhol emberek sikolyai, halálhangjai szűrődtek át a sűrű növényzeten.
A háború világa kemény. Meghunyászkodtam, de fogalmam sincsen mégis mennyi idő telt el a golyózápor heve alatt. Egyetlen segítségem az órám, ami megbízhatóan állítja a két óra elteltét. A harc még nem szűnt meg, és nem illant el. Csak elhalkult, távolodott, de ki tudja mikor tér vissza. Fogalmam sincs, hogy a háborús felek közül mégis melyik fronton is tartózkodhatom, csak azt tudom, hogy ki kell innen jutnom. Ezen háborús roncsot felhasználva, ami belsőleg leginkább egy páncélozott csapatszállítóra hasonlít, valahogy működésre kell bírnom, hogy kijuthassak innen.
Elsődlegesen a rendszerellenőrzés, és talán onnan többet is megtudhatok. A laptopot rádugom a belső csatlakozóra, hogy a gépezet kárait felmérjem, de hiába, nincs jel, nincs energia. Ez így nem fog működni, keresnem kell valami energiaforrást, esetlegesen a járművön belül valami vésztartalékot.
Kutakodok a dobozokban, és a rekeszekben hogy találjak valamit, de nemigen találok mást, pár pótalkatrésznél, kábeleknél, pár töltényhüvelynél, esetleg tárnál, meg valami pisztolyt is találtam, de én ezekhez nem értek. Bár pár érdekes elektronikai ketyerét találtam, ami lehet már kissé lejárt lemez, de ha újrahasznosítom, akkor jó lehet még valamire.
Nem maradt más választásom, ki kell várnom az estét, és idehívnom a drónt, hogy a belső energiaforrásával beizzíthassam a szenzorokat, és megtudhassam mégis milyen betegségekkel küzdhet ez a nagy melák, ami miatt itt ragadt.
Az este leszállt, a csillagos ég sötét leple borult a Dzsungel növényeire, a fák alatt pedig vaksötét honol. Csak az állatok neszelését, és hangját lehet hallani, reménykedem benne, hogy éjszakai bevetésre nem számíthatok semelyik frakció felől. Nyugodtan akarok dolgozni, hogy minél előbb elhagyhassam ezt a golyózáporral szétlőtt kócerájt.
Ki is műtöm szerencsétlen drónomból az energiatároló egységet, majd már már sebészi úton rákötöm a csapatszállítóra. A műszerfalon azért lecsekkolom hogy minden nemű külső és belső fényforrás lekapcsolt állapotban legyen, mivel nem akarok egy több tonnás céltáblában kuksolni az esőerdő közepén. Ahogy meg is bizonyosodom ezekről, úgy a laptopról egy újabb keresést futtatok le. Az első benyomások elég jók. Most már van jel, a szenzorok is kezdenek egyenként bekapcsolódni, ám a drón akkumulátorából még így is zabálja az energiát ez a nagy mamlasz. Csak reménykedni tudok abban, hogy minden hibát sikerül megtalálnom, mielőtt szárazra szívná az akkumulátort.
A laptop képernyőjén kirajzolódik a gépezet tervrajza, és vörös indikátorral pedig meg is jelöli a rendszer, hogy hol és mi cserélendő, esetleg javítható. Eközben egy lista is megnyílik, ahol ezeket részletesebben írja le. Nagyon sok eddig ismeretlen alkatrész nevet, és formát látok, de vannak ismerősek is. Vakarom a fejemet, hogy mégis hogyan kéne ezt a nagy dögöt rendbe raknom, esetleg hagyjam itt és keressek e másikat. De mélyen legbelül, féltem elmenni innen. Lehet találtam volna jobbat, kevesebb macerával, esetlegesen fejlettebbet, tudat alatt, vagy csak hazudva magamnak, nem mertem elmenni a nagy ismeretlen világba úgy, hogy akármelyik méteren holtan végezhetném, vagy rosszabb esetben egy vallatópadon.
Így ahogy az ellenőrzés sikeresen végig futott, az akkumlátor pedig porzani kezdett az ürességtől, első lépésnek instrukciókat kerestem. A hálózatra felcsatlakozva, biztos voltam benne, hogy még nem is kell privát dokumentumokat feltörnöm, mert biztosan lesz egy haditechnológia fan, aki ezeket a régebbi gépezeteket ától cettig a legkisseb csavarig leírja, a leggyakoribb hibákon túl, a gyengeségekig, és hogy hol mi hogyan szerelendő. Ez szerencsére be is jött, és meg is találtam az öreg vasdarab leírását. A fanboy eléggé részletesen leírt mindent, még az éles harc okozta leggyakoribb károkat is.
Az akkut a kint hagyott és növényzettel körbevett töltőhöz cipeltem, és rádugtam, hogy majd a reggeltől kezdve eltudjam küldeni a drónt beszerezni a hiányzó alkatrészeket. De az este további részére, nekiálltam a külső helyrehozható meghibásodások rendbeszedésére, nappal pedig a belsőkkel folytattam azt.
Így el is teltek a napok, talán hetek is, ahogy folytak a javítási munkálatok, a pénzem pedig rohamosan fogyott. Élelem víz, és alkatrészek. A drón ezeket szállította nekem nap napután, és így is akkora kerülőkkel, és olyan alacsonyan repülve kellett megtennie, hogy csodálom nem csapódott neki valaminek, esetlegesen merült le az akkumulátora, mielőtt idért. Na meg még lehet rátett a túlélési esélyére az, hogy esténként történtek ezek a repülések.
De a lényeg az, hogy eljutottunk eddig a pillanatig. A gépezet foltozva, már csak elindítani kéne. Az est leple is lehullott ránk, így most vagy soha. Ki kell jutnom ebből a dzsumbujból, és kell találnom valami háborúmentes kopár kietlen helyet, ahol eléldegélhetek, és tevékenykedhetek.
Mélyen magamban reménykedek és imádkozom hogy minden jó legyen, és lábra álljon a gépezet. A töltő, és maga a drón is már be lett rakva a belsejébe, már csak távoznom kéne innen. Mint ahogy utólag rájöttem, a csapatszállító nem energia híján volt, hanem csak kapcsolási hiba, és szakadás miatt megszakadt az energia ellátás. Szerencsés vagyok, mintha ez az egész egy hatalmas adag szerencsén múlott volna, hogy eddig eljutottam.
De nem tétovázom tovább, megnyomom a gombot, és a gombok fényei kigyúlnak a gépezetben. Az öreg vasmacska dorombolva kel fel, majd mintha csak nyújtózkodna áll fel négy lábra. Elönt az öröm, hogy sikerült, és eddig eljutottam. De most jön a legnagyobb teszt. Az éjszaka leple alatt, ezzel a csörgő gépezettel el kell jutnom egy biztonságos távolságba.
De még vannak félelmeim és fenntartásaim, mert nem javítottam meg mindent. Nem is lett volna időm egyedül mindent rendbehozni, sőt pénzbeli keretem se volt rá. Így csak a működéshez elengedhetetlen dolgokat javítottam meg és cseréltem ki. Így hát újra az isten kegyeire bízom magam, hogy kijutok e ebből az erdőből, vagy itt talál a vég.
Tompa léptekkel halad a lomha bestia, páncélját már a rozsda rágta porrá, de szívét megőrizte olyan fiatalnak, mint amilyen volt. Halad az erdő végtelenjébe az éj leple alatt, a háborúban elesettek maradványain átlépdelve. Fém, hús, fa minden egyéb élő, szerves és szervtelen megsínyli az itteni háborúkat. Én csak remélni tudom, hogy kijutok innen időben, és megpillanthatom a napfelkeltét, mely már a biztos jövő délibábját jeleníti majd meg előttem.
Na szóval azért ilyen hosszú az ET, mert három dolog van amiből kettő megtartanék, és a harmadik pedig az amiért íródott.
1, Egyszerű Laptop
2, A Drónka
3, A jelenleg leharcolt Walker csapatszállíttó
A laptop ugyanúgy néz ki mint az itteni egyszerű, a drón és a walker ahhoz pedig van képem ha elfogadjátok.
