Yorumura

[] Víz. A természetben mindenhol jelen volt, van és lesz is, viszont mégsem tűrte mindenki. Ugyan tűrni tűrte volna, arról nem tehetett senki, hogy milyen allergiákkal született. Még az emberek a tejtől vagy a mogyorótól, netalán valamelyik rovarral való közelebbi találkozástól kényszerültek félni, a gépeknek sokkal rosszabb sor jutott.
Egyenesen a világot éltető áldástól, a víztől kellett tartaniuk. Ezt el is tudták volna fogadni, ha az Istenek nem úgy rendelik a dolgokat, hogy az ne csak a tájakat díszítse, ékesítse, hanem néha az égből hulljon.
Abból az égből, amely alól nem menekülhet újszülött, gyermek, felnőtt, öreg, sem gép, így mindenki kénytelen volt elfogadni, hogy a kövér esőcseppek lomhán csorgodáljanak végig testükön. Az emberek és tündék között volt olyan, aki még örömöt is lelt ebben: Ahogyan betöltötte a kövek közti réseket, ahogyan aláhatolt a növényeknek, hogy életben tartsa őket valóban csodás dolgok voltak, amit még a gépnek is el kellett ismerni.
Azoknak a gépnek, akiknek amúgy ez a dolog az ellenesége volt. Nem volt másképpen ez az Utazóval sem. Miután túlélte a találkozást a szabadúszó vadásszal, ki életére próbált törni, csupán két dolog lebegett fémes szemei előtt. Felfegyverkezni és biztonságba húzódni. A fegyverkezés megvolt, vásárolt magának egy olcsó pisztolyt, sok gengszternél látott ilyesmit, főleg a Disco negyedben. A biztonság már egy nehezebb dolog volt. Nem tudta, hogy merre is kéne mennie, hogy olyan helyre jusson, ahol (ha nem is kedvelik) legalább megtűrik a gépeket.
Hirtelen bitjeibe csapott a gondolat, hogy kis Hjaszon lesz a számára megfelelő hely. Annak a Hjaszonnak a kicsinyített változata, amire egészen valódi életre jutása óta úgy tekintett, mint a Nirvánára, a Mennyországra, a Paradicsomra. Hogyan is tudott volna másképpen egy helyre, ahol a robotoknak jogai vannak?
Megszaporázta lépteit. Gyorsan kopogtak talpai a földön, ahogyan próbált magának utat túrni a változatos arcokat felsorakoztató tömegben. Többször ütközött kemény vála másokéval, akik általában csak idegesen csóválták erre a fejüket, de néhányan igazán csípős és frappáns szitokszavakkal illették az Utazót, így ezt a napot már így is produktívnak könyvelte el, hiszen bővítette (ilyen téren eléggé szűkölködő) szótárát.
Hamar el is érte Yorumurát az éjszakában és hála a Tervezőnek, az Istennőnek vagy tudja az ég kinek, de csak itt érte el az eső. Ez fel is dobta kedvét, nevetni is megpróbált, de a programja nem terjedt ki erre, így ezúttal is kudarcba fulladt a dolog, de nem bánta. Legalább olyan helyen volt, ahol mind a vadászok trükkös csapdáitól, mind pedig a számára csak ártó víztől megmenekült, hiszen az emberek (elképzelése szerint) erre kedvelték a gépeket, azonban sajnos hamar le kellett vennie a rózsaszín szemüveget.
Gondolta, hogy meghúzza alkatrészeit egy ponyva alatt, amin nagy hanggal pergett az eső. Nem tudta, hogy hová is tartozott pontosan, ha jól vette ki egy apró üzlethez, ahol halakat árultak. Ott áldogált, nézte az elvonuló arcokat, mikor egy nő fenyegető kiáltásaira lett figyelmes. Meglepedőtt, hogy még erre is balhéznak az emberek. Szerencsésnek gondolta magát, amiért nem vele, de ismét tévedett. Ahogyan erősödtek a kiáltások, gyűltek a szitokszavak, rá kellett eszmélnie, hogy ő a verbális támadás célpontja. Ennek is örült. Legalább volt alkalma használni az egyik újonan tanult káromkodását! Végigfuttatta merevlemezén az összeset, majd végül a legsértőbbet, legoffenzívebbet nyögte ki.
- Kurva anyád. - dörmögte, amit a nő nem hallott meg, hiszen annyira belejött a "szerencsétlen fémhalmaz" szídásába.
Hamarosan megérkezett egy ember, akit az Utazó igazán mókásnak talált. Maga sem tudta miért, de ha egy biológia létforma fejét nem borította a jellegzetes szőrkorona, amit csak hajnak neveztek, ő képes volt jót mulatni rajta.
Ez a fazon helyretette a nőt, aki (hiszen még mindig nem akart adni igazából) karba vágta kezét és duzzogva bevonult a kopasszal együtt a kis üzletükbe.
Ezt az esetet az Utazó eléggé tréfásnak találta. Végre azt érezte, hogy ő is komisz volt; Beszólt valakinek! De még mi az, hogy beszólt! Nem a külsejét, nem a jellemét, nem a tetteid szidalmazta, hanem azt, amiről igazán nem tehetett. Az édesanyját. Igazán gonosz húzásnak találta, mégis jól esett neki. Azért megjegyezte magában, hogy innentől jobb lesz figyelni magára, mert ha így folytatja, akkor hamarosan egy alvilági vezetőként találja magát, azt a sorsot pedig nem kívánta, hiszen ezzel csak több okot adott volna a vadászoknak a kivégzésére. Ha nem gép lett volna, biztosan kipróbálta volna, de így nem kívánta.
Alig telt el pár perc, hirtelen megremegett minden az Utazó körül. A házak, az utca, az emberek... Az egész város remegett, amit meglepetten fogadott, hiszen senki sem pánikolt vagy ilyesmi. Ebből csak azt tudta leszűrni, hogy ő remegett.
Nem tudta mire vélni a dolgot, a fejéhez kapott, hogy leállítsa, már készült volna a robbanásra, amikor a dolog abbamaradt. Rémülten nézett jobbra-balra, elsőre fel sem tűnt neki, hogy mögötte egy kéz magasodott az arcához.
Egy aprócska, aranyos kezecske, ami egy végtelenül aranyos lányhoz tartozott. Nem tudta, hogy mennyi idős idős lehetett, így gyorsan végigfutatta azokat a dolgokat, amiket az emberi test korral való fejlődéséről tudatába programoztak.
Végigmérte a lányt, szemeivel vizslatta. Ártatlan arc, értetlen tekintet, ápolatlan, mégis fiatalos és gönyörű haj, növekedő mellecskék. Ebből már világos volt neki, hogy a lány kamasz volt, valahol annak a közepén járhatott, így tizenöt-tizenhat megélt telet saccolt neki.
A lány leengedte kezét és megnézte tenyerét, majd ismét megrázta az Utazó fejét.
- Hagyd abba! - nyöszörgött a gép remegve, mikor megpillantotta a lány nyakában lilán világító akármit.
Elsőre nem tudta, hogy minek is kéne azt gondolnia, de végül rájött, hogy egy kristály az. Egy fényes kristály, ami veszettül drága volt, főleg egy ilyen apró lánynak.
- Nem értem. A koponyád igazi, de mégsem vagy halott. Te egy gép vagy. A gépek pedig nem halhatnak meg. De akkor minek a koponya? - értetlenkedett a lány aranyos hangján.
A gép meghátrált és fejéhez kapott. Nem látott tisztán a remegéstől, próbálta kezeivel leállítani, de nem ment, hiszen nem üvegestől rezgett, csak a koponya. A koponya, amiről a lány faggatózott.
- Ha abbahagyod ezt, akkor megmagyarázom, ígérem! - visított szenvedve, habár maga sem tudta, hogy tud olyat. []

[] A kétlábúak szerettek bocsánatot kérni. Vagyis ha nem is szerettek, rengetegszer tették, ahogyan azt az Utazó leszűrte egyelőre rövid élete alatt. A lány is bocsánatot kért. Bocsánatot kért és abbahagyta a kellemetlen remegtetést.
Hirtelen érkezett ez a gépnek, nem is igazán tudta hova tenni. Általában akkor kértek bocsánatot, ha valamit véletlenül vagy meggondolatlanul csináltak, első ránézésre a lányra pedig egyik sem volt jellemző. Nem úgy nézett ki, mint aki véletlenül nyújtotta ki kezét, sőt! Teljesen tudatosnak hatott. A meggondolatlanságot sem tudta ráhúzni. Nem őszinte megbánással kért elnézést, hanem egyértelmű hirteletlenséggel. A kettőnek nem feltétlenül kellett kizárnia egymást, de most (fontos kihangsúlyozni: Az Utazó megfigyelései alapján) kifejezetten független volt a dolog bármiféle megbánástól vagy alázattól.
Igazolta ezt az is, hogy a lány teljesen nyugodtan csoszogott oda egy székhez, amire le is dobta magát. Ölébe tette a kezét és türelmesen várta az Utazó magyarázatát, akárcsak egy mesét. A gép úgy tudta, hogy a gyerekek szerették a meséket. Úgy gondolta, ha lazábbra veszi hozzáállását jobban megértik egymást a kölyökkel.
Gyorsan végigfuttatta rajta látását biztosító érzékelőit ismét. Ezúttal többet látott belőle, hiszen nem lefelé nézett, hanem maga elé. A lány ruháján és haján csillogtak az esőcseppek. A felsője gyűrött volt és koszos, viszont nem annyira, hogy egyből hajléktalannak legyen titulálva. Sőt, kifejezetten divatos darabról volt szó.
A gép imitálta torka köszörülését, majd belekezdett.
- A gazdám egy idióta volt. Idióta? Ugye ismered ezt a szót? I-d-i-ó-t-a. Azt jelenti, hogy valakinek nem úgy működnek az agytekervényei, mint ahogyan azoknak kéne. Sokan feltételezik az ilyenekről, hogy nincs is agyuk. Ennél nagyobb tévedést nem is lehetne állítani, hiszen akkor nem élnének. A működésetekhez elengedhetetlen szerv az agy, az más kérdés, hogy hogyan működik. Sőt! Lehet, hogy egy idiótának is teljesen jól működik, csak valami más probléma van vele. Mondjuk stresszel. Ti emberek tudtok olyat. Tudod, hogy mi ez a szó? S-t-r-e-ssz. Azt takarja, hogy valaki nagyon feszült valami miatt. Ha a megfigyeléseim nem tévesek, akkor ilyenkor izzad a tenyeretek, fejfájásról panaszkodtok és kellemetlenül érzitek magatok. Ez is tud idiótákat eredményezni. Annyira ráfeszült valamire, annyira izgatott, hogy képtelen koncentrálni vagy csak másra fordítja erejét. Itt ne fizikai erőre gondolj, hanem mentálisra. M-e-n-t-á-l-i-s. Tudod, mikor valaki nagyon gondolkodik valamin ezt használja. Ugye az a kérdés, hogy min gondolkodik. Hogyha fontos dolgokon, akkor nem idióta. Hogyha nem fontos dolgokon, akkor az. Az, hogy mi fontos és mi nem az, teljesen relatív. R-e-l-a-t-í-v, azaz az egyén egyedi gondolkodásmódjától függ. Emiatt van az, hogy valakit idiótának titulálnak úgy, hogy ő nem is az, csak nem egyezik a két fél véleménye egy adott dologról. Na, a gazdám nem ilyen volt. Ő neki valami probléma lehetett a fejével, hiszen nem azt tartotta szem előtt, hogy valami normális funkcióm legyen, hanem azt, hogy "menőn" nézzek ki. Ezt viszont nem tudom. Mi az, hogy "menő"? M-e-n-ő. Ennek a "menőségnek" az érdekében meggyilkolt valakit, a koponyájából eltávolította az összes orgánumát és az enyéimet helyezte bele. Persze az enyéimet képletesen kell érteni. Nem igazi szervek ezek, hanem kütyük. Chipek, merevlemez, et cetera. E-t c-e-t-e-r-a. Ez nem egy "szervem". Azt jelenti, hogy még sorolhatnám, de lusta vagyok hozzá. L-u-s-t-a az, aki nem hajlamos valamit végrehajtani, csupán azért, mert nincs kedve hozzá. - fejezte be.
A lány közben ledobta a földre a táskáját, kinyitotta és kutatni kezdett benne. Csontokat, meglehetően apró csontokat túrt elő belőle, amik kicsit aggasztották az Utazót. Higénikus ez?
Miután a gép befejezte monológját a lány felnyögött. Felnyögött, de nem olyan formában, ahogyan azt a robot ismerte. Kétféle nyögésről tudott. Arról, amit általában katonák, gengszterek, harcosok hallattak, mikor halálos sebet kaptak és arról, amit akkor hallott csak, mikor egy tünde lány "perverz kukkolónak" nevezte. Egyikhez sem tudta hasonlítani a lányét, ez inkább csalódottnak. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnia ezen, hiszen el is mondta problémáját.
A lánynak pörgött a nyelve, beszélt mindenről, közben semmiről. Az Utazó megtudta, hogy a lány nem egyedül él, hiszen valakik mondták neki, hogy maximum egy táskányi holmit cipelhet magával. Az volt a problémája, hogy nem volt nála emiatt elég szendvics és valószínűleg éhes volt.
Kinyújtotta karját és bemutatkozott. A robotnak tetszett a név. Agatha Tanith. Szépen hangzott. Megrázta a kezét és követte példáját.
- Uwok, az Utazó. Ami pedig a szendvicsedet illeti, szeretnéd, ha vennék neked valamit enni? []