Közzétette Stewe Pid, Mar 13, 2019 1:29:26 GMT 3.5
Név: Wutvaagz gob Ufthak leen Joeb-Nal
Nem: férfi
Faj: ork
Előtörténet:
Nem: férfi
Faj: ork
Előtörténet:
- Még egyet, öreg.
- Van még kredited? - kérdezett vissza a csapos. Hangja jobban karcolta a fejemet mintha penge lett volna a nyelve helyett vagy ha csak aznapos lettem volna. Meglóbáltam előtte a kreditkártyát, csak hogy ne járassa a száját, majd miután hozzáérintettem azt a gépéhez és felvillantak a zöld számok, egy fokkal kevésbé vérszomjas tekintettel kezdett vizslatni engem.
- Csak akkor kapsz ha befogod a pofádat. Nem vagyok hajlandó ma is végighallgatni a piagőzös filozofálásodat.
Kivillantottam a fogaimat egy ikonikus, rothadt vigyorra, amire tényleg csak egy ork lehetett képes, és válaszoltam.
- Oké-oké, kussban leszek. Töltsed csak azt a törpe vodkát, de akkor fel ne merd nekem vizezni.
- Mert, mi lesz? Nekem ugrasz?
- Akkor egy másik gödörben fogom elverni a pénzemet. Elhiheted, csak a környéken van még belőle vagy egy tucat - és a legtöbb ezzel szemben egészen jó állapotban is van. - használtam az ősi ork elmetrükköt és elkezdtem ok nélkül sértegetni, hátha ezzel sikerült elérnem a jóindulatát.
- Ki hitte volna hogy eltudsz addig számolni. - riposztolt mint egy profi, pedig még csak ork se volt, bár ahogy kinézett probléma nélkül beillett volna közénk. - Ide figyelj kölyök, nem tűrőm se a fenyegetőzést, se a sértegetést, de el kell ismernem, keményen alkudozol. Jól van, tiszta törpe vodka. Kivételesen nem a legolcsóbb fajtából. Nesze. - lökte elém a csorba poharat. Ennyire a hely azért mégse volt lelakva. Biztos keresnie kellett egy ideig amíg talált egy ilyen préselőautóra váró darabot valahol a polca hátuljában.
- Elkényeztetsz, Grakh.
- Pofa sutba és iszik.
Vállat vontam és elkezdtem inni. Ma is egy nehéz nap volt, megérdemlek egy kis lazítást. Talán a maradékból még ki is veszem ma éjszakára a kurvámat, ennyi még belefér. Hetente egyszer az ork fia is elverheti a pénzét, gondtalanul.
- Ön lenne az a Wuutvaagz nevezetű ork? - hallottam egy hangot mögüllem. Mély volt kissé, nem túl karcos, inkább csak öblös - valaki nagydarab, de puha.
- Én. A legtöbben csak a Wuut-ig jutnak el. Mi kéne?
- Valaki aki tudja hogyan kell használni... valami ilyesmit. - csapkodott kettőt rá a hátamra, amin átvetve ott lógott a lőfegyverem, egy kissé kopott Hekron. Meglepő módon kemény volt a marka.
- Jó orkhoz jött. De ma már nem dolgozom, jöjjön vissza holnap.
- Ó, nem munkáról lenne szó.
- Akkor ne pazarolja az időmet. Még lenne dolgom mára.
- Biztos vagyok benne hogy az még várhat valamennyit. Annyit mindenképp hogy megigyon velem egy italt.
- Meg akar hívni? - kérdeztem vissza, mire leült mellém, és intett egyet könnyedén a csaposnak, aki kérdés nélkül le is rakott elénk két pohárral. Whiskey, törp - és nem az a chavrokai, ahonnan a vodkát is hozzák, hanem igazi, védjegyes ferzbannai-i, egyenesen az üvegből. Nem olcsó cucc. Határozottan a pénztárcámon kívül eső valami.
- Hallgatom.
- Csak beszélgetni szeretnék. És, hogyha olyan dolgokat mond, amik tetszenek, talán még munkám is lesz számára.
- És, ha esetleg nem tetszik amit hall?
- Nos... akkor szerzett magának egy ingyen italt.
Felhajtottam a vodkám maradékát, és ujjaimat az új poharam köré fontam, még elég határozottan és szorosan. Jó kedvem volt - legalábbis annyira eléggé hogy kedvem legyen beszélgetni, még ha csak egy idegennel is. És az italt se vetettem meg.
- Mit akar hallani?
- Kezdjük a múltaddal. Honnan jössz?
- Triniban-i Koalíció. Hallott róla?
- Ki nem hallott róla. Ott dúl most is a Karáli háború, és rendszeresen jönnek hírek mindenféle apró törzsi összeugrásokról. Talán a világ egyetlen helye ahol még mindig napi rendszerességgel folyik a vér.
- Jól informált. A Joeb-Nal törzsébe születtem, egyikébe a Tizenkettő Nagynak, még ha nem is a legfontosabba. Mondhatjuk hogy elég jó és gondtalan gyerekkorom volt, már amennyire az egy háború dúlta vidéktől és egy militarista társadalomtól kitelik.
- Olyan szavakat használsz amiket a legtöbb ork meg se próbálna megfogalmazni.
- Van egy múltam. - válaszoltam röviden, amire a másik se reagált azonnal. Végül, egy fél percnyi csönd után, folytatta a kérdezősködést.
- Van még kredited? - kérdezett vissza a csapos. Hangja jobban karcolta a fejemet mintha penge lett volna a nyelve helyett vagy ha csak aznapos lettem volna. Meglóbáltam előtte a kreditkártyát, csak hogy ne járassa a száját, majd miután hozzáérintettem azt a gépéhez és felvillantak a zöld számok, egy fokkal kevésbé vérszomjas tekintettel kezdett vizslatni engem.
- Csak akkor kapsz ha befogod a pofádat. Nem vagyok hajlandó ma is végighallgatni a piagőzös filozofálásodat.
Kivillantottam a fogaimat egy ikonikus, rothadt vigyorra, amire tényleg csak egy ork lehetett képes, és válaszoltam.
- Oké-oké, kussban leszek. Töltsed csak azt a törpe vodkát, de akkor fel ne merd nekem vizezni.
- Mert, mi lesz? Nekem ugrasz?
- Akkor egy másik gödörben fogom elverni a pénzemet. Elhiheted, csak a környéken van még belőle vagy egy tucat - és a legtöbb ezzel szemben egészen jó állapotban is van. - használtam az ősi ork elmetrükköt és elkezdtem ok nélkül sértegetni, hátha ezzel sikerült elérnem a jóindulatát.
- Ki hitte volna hogy eltudsz addig számolni. - riposztolt mint egy profi, pedig még csak ork se volt, bár ahogy kinézett probléma nélkül beillett volna közénk. - Ide figyelj kölyök, nem tűrőm se a fenyegetőzést, se a sértegetést, de el kell ismernem, keményen alkudozol. Jól van, tiszta törpe vodka. Kivételesen nem a legolcsóbb fajtából. Nesze. - lökte elém a csorba poharat. Ennyire a hely azért mégse volt lelakva. Biztos keresnie kellett egy ideig amíg talált egy ilyen préselőautóra váró darabot valahol a polca hátuljában.
- Elkényeztetsz, Grakh.
- Pofa sutba és iszik.
Vállat vontam és elkezdtem inni. Ma is egy nehéz nap volt, megérdemlek egy kis lazítást. Talán a maradékból még ki is veszem ma éjszakára a kurvámat, ennyi még belefér. Hetente egyszer az ork fia is elverheti a pénzét, gondtalanul.
- Ön lenne az a Wuutvaagz nevezetű ork? - hallottam egy hangot mögüllem. Mély volt kissé, nem túl karcos, inkább csak öblös - valaki nagydarab, de puha.
- Én. A legtöbben csak a Wuut-ig jutnak el. Mi kéne?
- Valaki aki tudja hogyan kell használni... valami ilyesmit. - csapkodott kettőt rá a hátamra, amin átvetve ott lógott a lőfegyverem, egy kissé kopott Hekron. Meglepő módon kemény volt a marka.
- Jó orkhoz jött. De ma már nem dolgozom, jöjjön vissza holnap.
- Ó, nem munkáról lenne szó.
- Akkor ne pazarolja az időmet. Még lenne dolgom mára.
- Biztos vagyok benne hogy az még várhat valamennyit. Annyit mindenképp hogy megigyon velem egy italt.
- Meg akar hívni? - kérdeztem vissza, mire leült mellém, és intett egyet könnyedén a csaposnak, aki kérdés nélkül le is rakott elénk két pohárral. Whiskey, törp - és nem az a chavrokai, ahonnan a vodkát is hozzák, hanem igazi, védjegyes ferzbannai-i, egyenesen az üvegből. Nem olcsó cucc. Határozottan a pénztárcámon kívül eső valami.
- Hallgatom.
- Csak beszélgetni szeretnék. És, hogyha olyan dolgokat mond, amik tetszenek, talán még munkám is lesz számára.
- És, ha esetleg nem tetszik amit hall?
- Nos... akkor szerzett magának egy ingyen italt.
Felhajtottam a vodkám maradékát, és ujjaimat az új poharam köré fontam, még elég határozottan és szorosan. Jó kedvem volt - legalábbis annyira eléggé hogy kedvem legyen beszélgetni, még ha csak egy idegennel is. És az italt se vetettem meg.
- Mit akar hallani?
- Kezdjük a múltaddal. Honnan jössz?
- Triniban-i Koalíció. Hallott róla?
- Ki nem hallott róla. Ott dúl most is a Karáli háború, és rendszeresen jönnek hírek mindenféle apró törzsi összeugrásokról. Talán a világ egyetlen helye ahol még mindig napi rendszerességgel folyik a vér.
- Jól informált. A Joeb-Nal törzsébe születtem, egyikébe a Tizenkettő Nagynak, még ha nem is a legfontosabba. Mondhatjuk hogy elég jó és gondtalan gyerekkorom volt, már amennyire az egy háború dúlta vidéktől és egy militarista társadalomtól kitelik.
- Olyan szavakat használsz amiket a legtöbb ork meg se próbálna megfogalmazni.
- Van egy múltam. - válaszoltam röviden, amire a másik se reagált azonnal. Végül, egy fél percnyi csönd után, folytatta a kérdezősködést.
- Gondtalan gyerekkor?
- Volt ruhám és tető a fejem felett, rendszeresen volt mit enni. Ezt nem mondhatta el, vagy mondhatja el ma is akár a helyiek közül bárki. Megvannak a tradícióink, és nem messze dúlt tőlünk a háború. Amíg elért minket, már tudtam hogy mit kezdjek vele - bár addigra már máshol voltam.
- Harcoltál a háborúban?
- Persze. Nehéz lett volna kikerülni. Egy év, közel a frontvonalhoz. Gyaloghadtest, messze a hegyek lábától, lenn a pusztán. A jó öreg Hekron juttatott el odáig. - böktem hátra, mintha ez a tény innen már magát magyarázta volna. Mivel nem kérdezett rá, úgy vettem tisztában van a fegyver hogyanjával és miértjével.
- Ott csúfoltál el?
- Nem, az csak nemrég történt. Nem voltam felkészülve rá hogy egy druhassz képes lehet a közelharcra ilyen szinten. Legközelebb nem fordul elő.
Ismét csönd telepedet ránk. Sokkal szűkszavúbbnak bizonyultam mint ahogy azt először elképzeltem. Eddig nem is gondoltam bele hogy nem esik jól a múltamról beszélni, most mégis igen nehezemre esett.
- Ezen kívül milyen katonai tapasztalatod van? - rakta maga elé a poharát, ami még félig tele volt. A pohár alján körtáncot jártak a jégkockák, ahogy nekiütődtek a pultnak.
- Minimális. Fél év kötetlen zsoldosmunka, főleg őrködések és irtóhadjáratok. A Ruhr-kutyák nem akarnak kihalni, de amíg valaki adja nekem az ólmot, én szívesen szórom a kreditért. Emellett csak indirekt.
- Mi az hogy indirekt?
- Elméleti vagy ösztönös. Tudod, nekünk valami átjön a géneken keresztül is.
- Részletezd.
- Apám szolgált a Nagy Háborúban. Kevesen mondhatják el ezt úgy hogy túl is élték végül, nemde?
- Sokat mesélt róla? - válaszolt kérdéssel. Annak ellenére hogy beszélgetni akart eléggé csak kérdésekre szorítkozott. Nem mintha másra kellett volna számítanom, ha már egyféle felmérést vagy mifenét akart csinálni, de néha... kevésbé volt emberi mint ahogy annak lennie kellett volna. Lehet hogy ennek semmi értelme nincs és csak a pia beszél belőlem. Nem szoktam hozzá ehhez a... whis-kulcshoz.
- Szinte csak mesélni szokott. Egy droid ellőtte a karját és idő előtt elcipelték a csatatérről. Szinte megőrjítette a dolog hogy nem halhatott meg harcoshoz méltóan, vagy hogy nem engedték vissza a harcokba.
- Hogyhogy?
- Szerencséje volt - vagy épp pechje. A vége felé történt már ez, amíg rendbe rakták már vége is volt az egésznek. Kaptam tőle jó pár dolgot; a fegyver is az övé volt.
- Hmm. Érdekes. Ennyi több is mint elég ebből, váltsuk témát. Mit hoz a jövő?
- Ha tudnám nem egy sötét lyukban vedelnék egy idegennel, hanem épp felmarkolnám a lottónyereményem.
Nem válaszolt, csak türelmesen vizslatott. Olyan, semmilyen arca volt, de volt valami hideg a szemében ami emellett nyugtalanított. Talán csak az, hogy szokatlanul halvány árnyalatú volt a szeme. Talán implant.
- Semmi különöset. - folytattam rövidesen. - Vállalom a munkákat, felmarkolom a pénzem, kifizetem amit kell, félrerakom amit tudok, és folytatom tovább. Mint bármelyik másik hétköznapi gyári munkás; csak az én csavarkulcsom a Hekron, és a futószalagom pedig holtestek sorozata.
- Mire kell a pénz?
- Mit számít az?
Nem válaszolt. Megint. Csak némán bámult. Egyre kevésbé tetszett a dolog. Rövidre fogtam.
- Előbb utóbb abba akarom ezt hagyni, és saját vállalkozást akarok alapítani. Jó élet a zsoldosélet, de nem bánnám ha nem kéne mindenképp belehalnom. Vagy művégtagokat gyártanék vagy új fegyvereket találtatnék fel, ha lehet mindkettőt egyszerre.
- Érdekes.
- Ha maga mondja, szerintem semmi extra. Hogy tetszett?
- Nem igazán.
Valamiért úgy éreztem hogy most ennek meg kéne ütnie, de elmaradt a drámai tökönrúgódás, és csak szenvtelenül néztem rá. Lassan kijavította magát.
- Van magában potenciál. De kell még magába a tapasztalat, és valami... lényegibb motiváció.
- Nos... - kezdtem bele, majd egy büfögéssel megszakítottam - Sajnálom hogy csalódást okoztam. Azért a piát köszönöm.
- Nincs mit. Figyeltetni fogom, és ha úgy érzem hogy készen áll... majd teszek egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
- Persze-persze. Amíg a drónja nem kerül az utamba nekem holtmindegy. Na de, vár a mosdó és egy hölgy akinek tartozom egy zsebpénzzel. Viszontat.
- Persze. Nehéz lett volna kikerülni. Egy év, közel a frontvonalhoz. Gyaloghadtest, messze a hegyek lábától, lenn a pusztán. A jó öreg Hekron juttatott el odáig. - böktem hátra, mintha ez a tény innen már magát magyarázta volna. Mivel nem kérdezett rá, úgy vettem tisztában van a fegyver hogyanjával és miértjével.
- Ott csúfoltál el?
- Nem, az csak nemrég történt. Nem voltam felkészülve rá hogy egy druhassz képes lehet a közelharcra ilyen szinten. Legközelebb nem fordul elő.
Ismét csönd telepedet ránk. Sokkal szűkszavúbbnak bizonyultam mint ahogy azt először elképzeltem. Eddig nem is gondoltam bele hogy nem esik jól a múltamról beszélni, most mégis igen nehezemre esett.
- Ezen kívül milyen katonai tapasztalatod van? - rakta maga elé a poharát, ami még félig tele volt. A pohár alján körtáncot jártak a jégkockák, ahogy nekiütődtek a pultnak.
- Minimális. Fél év kötetlen zsoldosmunka, főleg őrködések és irtóhadjáratok. A Ruhr-kutyák nem akarnak kihalni, de amíg valaki adja nekem az ólmot, én szívesen szórom a kreditért. Emellett csak indirekt.
- Mi az hogy indirekt?
- Elméleti vagy ösztönös. Tudod, nekünk valami átjön a géneken keresztül is.
- Részletezd.
- Apám szolgált a Nagy Háborúban. Kevesen mondhatják el ezt úgy hogy túl is élték végül, nemde?
- Sokat mesélt róla? - válaszolt kérdéssel. Annak ellenére hogy beszélgetni akart eléggé csak kérdésekre szorítkozott. Nem mintha másra kellett volna számítanom, ha már egyféle felmérést vagy mifenét akart csinálni, de néha... kevésbé volt emberi mint ahogy annak lennie kellett volna. Lehet hogy ennek semmi értelme nincs és csak a pia beszél belőlem. Nem szoktam hozzá ehhez a... whis-kulcshoz.
- Szinte csak mesélni szokott. Egy droid ellőtte a karját és idő előtt elcipelték a csatatérről. Szinte megőrjítette a dolog hogy nem halhatott meg harcoshoz méltóan, vagy hogy nem engedték vissza a harcokba.
- Hogyhogy?
- Szerencséje volt - vagy épp pechje. A vége felé történt már ez, amíg rendbe rakták már vége is volt az egésznek. Kaptam tőle jó pár dolgot; a fegyver is az övé volt.
- Hmm. Érdekes. Ennyi több is mint elég ebből, váltsuk témát. Mit hoz a jövő?
- Ha tudnám nem egy sötét lyukban vedelnék egy idegennel, hanem épp felmarkolnám a lottónyereményem.
Nem válaszolt, csak türelmesen vizslatott. Olyan, semmilyen arca volt, de volt valami hideg a szemében ami emellett nyugtalanított. Talán csak az, hogy szokatlanul halvány árnyalatú volt a szeme. Talán implant.
- Semmi különöset. - folytattam rövidesen. - Vállalom a munkákat, felmarkolom a pénzem, kifizetem amit kell, félrerakom amit tudok, és folytatom tovább. Mint bármelyik másik hétköznapi gyári munkás; csak az én csavarkulcsom a Hekron, és a futószalagom pedig holtestek sorozata.
- Mire kell a pénz?
- Mit számít az?
Nem válaszolt. Megint. Csak némán bámult. Egyre kevésbé tetszett a dolog. Rövidre fogtam.
- Előbb utóbb abba akarom ezt hagyni, és saját vállalkozást akarok alapítani. Jó élet a zsoldosélet, de nem bánnám ha nem kéne mindenképp belehalnom. Vagy művégtagokat gyártanék vagy új fegyvereket találtatnék fel, ha lehet mindkettőt egyszerre.
- Érdekes.
- Ha maga mondja, szerintem semmi extra. Hogy tetszett?
- Nem igazán.
Valamiért úgy éreztem hogy most ennek meg kéne ütnie, de elmaradt a drámai tökönrúgódás, és csak szenvtelenül néztem rá. Lassan kijavította magát.
- Van magában potenciál. De kell még magába a tapasztalat, és valami... lényegibb motiváció.
- Nos... - kezdtem bele, majd egy büfögéssel megszakítottam - Sajnálom hogy csalódást okoztam. Azért a piát köszönöm.
- Nincs mit. Figyeltetni fogom, és ha úgy érzem hogy készen áll... majd teszek egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
- Persze-persze. Amíg a drónja nem kerül az utamba nekem holtmindegy. Na de, vár a mosdó és egy hölgy akinek tartozom egy zsebpénzzel. Viszontat.
- Viszontat. - válaszolta mögöttem, mielőtt még eltűntem volna az árnyékhelyiség ajtaja mögött.